Garázs
Ecclestone: Ferrari és zaj kell a Forma-1-be
Az F1 ura szerint a környezetbarát motorok elűznék a sportágtól a tévéket.
2013-ban a jelenlegi tervek szerint kisebb hengerűrtartalmú turbómotorok váltanák a mostani 2,4 litereseket a Forma-1-ben. Bernie Ecclestone azonban enyhén szólva nem örül ennek.
“Ellenzem, ellenzem, ellenzem és ellenzem! Ilyesmire szalonversenyeken lehet szükség, nálunk nem. Semmi keresnivalója a Forma-1-ben, lényegében csak egy PR-fogás, ami szörnyen költségessé teszi a sportot” – rohant ki az ausztrál hírügynökségnek a brit üzletember.
Ecclestone biztos benne, hogy a négyhengeres, a mostaninál jóval csendesebb motorok miatt a közönség és a tv-csatornák is elfordulnak az F1-től, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnökével, Jean Todt-tal össze is szólalkozott a kérdésben. “Az igazat megvallva nem neki kell eladnia a Forma-1-et” – szúrt oda a nyolcvanéves sportvezető.
Ecclestone szerint a halkabb motorok is taszítják majd a nézőket: “A legkülönfélébb emberekkel találkozom világszerte, és azt látom, két dolog igazán fontos az F1-ben: az egyik a Ferrari, a másik a zaj.”
“Az emberek izgatottak lesznek a hangerőtől; akit az élete első F1-es futama után arról kérdezel, hogy mi tetszett neki benne, azt feleli, a zaj. Hihetetlen, de a nőkre még jobban hat, imádják” – tette hozzá a brit.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2011/03/18/ecclestone-ferrari-es-zaj-kell-a-forma-1-be/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





