Garázs
BMW villannyal
BMW Megacity Vehicle
Hivatalos: 2013-ban bemutatkozik a BMW első sorozatgyártású elektromos autója.
Miután az autós lapok már minden létező információt megszellőztettek a BMW készülő elektromos autójáról, a Pekingi Autószalonon Norbert Reithofer vezérigazgató hivatalosan is bejelentette, amit már mindenki tudott. Azaz valóban lesz sorozatgyártású villanyautója a gyárnak, érkezése 2013-ban esedékes.
Reithofer még a névvel sem okozott meglepetést, Megacity Vehicle-ként jön az alternatív modell, amely a BMW reményei szerint megreformálhatja a városi közlekedést. Csupa hipermodern alkatrészből épül majd a kocsi, karosszériájához például szénszálas anyaggal erősített műanyagot használnak, amellyel a vezérigazgató szerint a BMW úttörő lesz az autóiparban.
Nem derült még ki, hogy konkrétan mekkora teljesítményű hajtáslánc kerül a minibe, mindenesetre jó kiindulási alap lehet az 1-es sorozatra épített ActiveE tanulmány. Ennek villanymotorja 170 lóerős, 100-ra 9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig limitált 145 km/óra.
Egy feltöltéssel 160 kilométert tud megtenni, a Megacity azonban lényegesen könnyebbnek ígérkezik, így ez az adat bőven 200 fölé mehet. Pláne, ha a kis méretek miatt a BMW a teljesítményből is visszavesz, amire van esély: ugyan teljes egészében BMW-fejlesztés a Megacity, nem a jól ismert emblémával, hanem valamelyik almárka kínálatában jelenik meg, talán éppen Mini-logóval.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2010/04/26/bmw-villannyal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





