Garázs
Cseréljünk?
Nyári gumiteszt és tanácsok
A tavasz és az ősz a gumicsere időszaka. Vajon tényleg kell a téli és a nyári? Érvek, ellenérvek, tippek és ötletek.
Véget nem érő vitatéma az autós társadalomban, hogy kell-e állandóan cserélgetni a gumikat? Az állandóan arra utal, hogy november környékén mehet fel a téli, áprilisban meg vissza a nyári. Aki régóta rója a kilométereket, még emlékszik, hogy 15-20 évvel ezelőtt szó sem volt csereberéről, egyfajta gumi volt és slussz. Erre az időszakra előszeretettel hivatkoznak a „csereellenesek”, mondván: ha akkor kibírtuk egyfélével, most vajon minek kell a kétféle? Sanda marketing trükköt, gumigyártós lobbit sejtenek a háttérben.
Rengeteget fejlődött a tudomány, az autók karosszériája, a motorok, s a gumiabroncsok is. A mai nyári gumik alapanyagába egészen más adalékokat öntenek a gyárban, mint húsz évvel ezelőtt, s megjelent egy csomó új komponens is. A gyorsabb autók tartós, minden körülmények között optimálisan tapadó, jó hő tűrő képességű gumikat kívánnak. A téli gumikra éppen amiatt van szükség, mert a nyáriakból hiányoznak (vagy kisebb mennyiségben vannak jelen) azok a komponensek, amelyek a hidegben jó tapadáshoz segítenek. És nem azért spórolták ki belőlük, hogy az autótulajdonost szívassák, és gumivásárlásra kényszerítsék, hanem azért, mert egy gumiba ma már nem lehet belesűríteni valamennyi, a mosatni modern, erős, extrém menettulajdonságokra képes autók és a felgyorsult közlekedés kívánalmainak megfelelő összetevőt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a futófelület mintázata is más, mivel a latyak, a jég és a hó nem ugyanolyan profilt kíván, mint a tiszta és száraz, vagy éppen nyári záportól nedves országút. Opcionális lehetőség a négyévszakos típus: igyekeznek a téli és a nyári használat követelményinek megfelelő anyagot és profilt szerkeszteni, ezáltal kompromisszumot is kötnek.
És most, hogy elmondtam, miért jó a nyári és a téli, jöhet a svédcsavar! Azaz az ellenérvek a csereberére. Ha nem utazunk évente sok ezer kilométert, s nem ólomlábbal tapossuk a gázpedált, nyugodtan hagyhatjuk egész évre a téli mintázatot. Miért éppen ezt? Mert a téli időjárás viszontagságait mindenképpen jobb felkészülten várni, nyáron viszont legfeljebb a nagyobb mértékű kopás lesz a kellemetlenség. Illetve még egy: nedves felületen a téli gumi bizonyítottan rosszabbul viselkedik (kanyartulajdonságok, fékút), ezt érdemes számításba venni.
Ha maradunk a cserénél, már most mehetünk a gumishoz, hiszen tartósan +7 fok felett van a hőmérséklet, eljött a nyári gumik ideje. Akkor se hagyjuk ki a szervizt, ha felnire szerelt a „cseresor”, nem árt ellenőrizni a kerekek kiegyensúlyozottságát, s a gumik állapotát sem. Laikus észre sem veszi, hogy meggyengült az oldalfal, az acélövek szakadozottak, netán a felület féloldalasan kopott. Néhány éve új szolgáltatás jelent meg a műhelyeknél: vállalják, hogy a lecserélt abroncsokat tárolják. Fél éves periódusra átlagosan 4-8 ezer forintot kérnek a szolgáltatásért. Maga a gumicsere – ha felnire szereléssel egybekötött munkáról van szó – 4-6 ezer forint négy kerékre.
|
Az ADAC megmondja
Most sem hagyott minket gumiteszt nélkül a legnagyobb német autóklub, az ADAC. Ahogy minden idény előtt, most is tesztre fogott egy sereg új és kevésbé új fejlesztésű nyári abroncsot, hogy megmondhassa: melyik a tuti. Két népszerű méret volt most soron – a 185/65 R15 és a 225/45 R17 -, a drága márkás termékek mellé beválogattak néhány távol-keleti nevenincs típust. Mondanunk sem kell, utóbbiak csapnivalóan szerepeltek, az ADAC szerint nem szabad velük kísérletezni. A nevesebbek között is volt néhány gyatrán szereplő kakukktojás, a győztes mindkét kategóriában a Pirelli lett. A részletes adatokat és eredményeket táblázatban foglaltuk össze. |
ADAC nyárigumi-teszt 2010*
185/65 R15 H**
| Német átlagár(ft) | Szárazon | Vízen | Zaj | Fogyasztás | Élettartam | Értékelés | |
| Pirelli Cinturato P6 | 20 083 | 2,5 | 2 | 3,1 | 2,9 | 2,1 | ••• |
| Nokian H | 19 418 | 1,8 | 2,3 | 3,4 | 2,6 | 2,7 | ••• |
| Continental Premium Contact 2 | 22 610 | 2 | 2,2 | 3,1 | 2,6 | 2,9 | ••• |
| Dunlop SP Sport Fastresponse | 21 147 | 2 | 2,2 | 3,4 | 2,6 | 3 | ••• |
| Uniroyal Rain Expert | 19 152 | 2,3 | 2,3 | 3 | 2,6 | 2,9 | ••• |
| Michelin Energy Saver | 25 270 | 2 | 2,8 | 3,1 | 2,1 | 0,5 | •• |
| Bridgestone Turanza ER300 | 21 413 | 2,1 | 2,6 | 3,3 | 2,8 | 2,4 | •• |
| ESA – Tecar Spirit 3 | 18 088 | 2,9 | 2,1 | 2,6 | 2,5 | 3,1 | •• |
| Barum Brillantis 2 | 17 290 | 2,5 | 2,8 | 3,7 | 2,1 | 2 | •• |
| Semperit Comfort-Life | 19 950 | 2,7 | 2,7 | 3,7 | 2,1 | 2,4 | •• |
| Firestone TZ300a | 18 886 | 2,1 | 2,6 | 3,2 | 3 | 3,1 | •• |
| Yokohama C-Drive 2 | 18 487 | 2,1 | 2,8 | 3,1 | 2,5 | 3 | •• |
| Kumho Solus KH17 | 16 359 | 2,6 | 2,7 | 2,9 | 2,3 | 3,8 | •• |
| Fulda Carat Progresso | 17 689 | 2,3 | 2,9 | 3,3 | 2,6 | 3,7 | •• |
| Goodyear Dura Grip | 19 950 | 2,2 | 3,2 | 3,2 | 2,5 | 1,6 | • |
| Ceat Tornado | 15 059 | 2,7 |
3,1 |
3,5 | 2,6 | 1,8 | • |
| Lassa Impetus REVO | 17 822 | 3,1 | 3,1 | 3,1 | 2,1 | 2,9 | • |
| Interstate Touring IST-1 M+S | 11 438 | 3 | 5,3 | 2,8 | 2 | 0,7 | – |
| Goodride Radial SP06 M+S | 12 369 | 3,7 | 5,3 | 3,8 | 2,4 | 0,5 | – |
* Az egyes kritériumoknál minél kevesebb a pont, annál jobban teljesít az adott gumi
** Értékelés: ••• kiváló, •• jó, • feltételesen ajánlott, – nem ajánlott
ADAC nyárigumi-teszt 2010*
225/45 R17 W és Y**
| Német átlagár(ft) | Szárazon | Vízen | Zaj | Fogyasztás | Élettartam | Értékelés | |
| Pirelli Cinturato P7 | 32 984 | 1,8 | 2,2 | 2,9 | 1,9 | 1,6 | ••• |
| Dunlop SP Sport MAXX TT | 33 915 | 1,6 | 2 | 3,3 | 2,6 | 2,4 | ••• |
| Continental Sport Contact 3 | 37 107 | 1,4 | 2,1 | 3,5 | 2,3 | 3 | ••• |
| Michelin Pilot Sport PS3 | 38 304 | 1,5 | 2,2 | 3,7 | 2,2 | 2,8 | ••• |
| Bridgestone Potenza RE050 A | 34 979 | 1,5 | 2,4 | 3,3 |
2,9 |
2,7 | ••• |
| Goodyear Eagle F1 Asymetric | 32 984 | 1,7 | 1,9 | 3,6 | 3,2 | 1,9 | •• |
| Vredestein Ultrac Cento | 32 053 | 1,7 | 2,7 | 3,2 | 2,1 | 2,6 | •• |
| Hankook Ventus S1-evo | 31 521 | 1,7 | 2,9 | 3,1 | 2,4 | 2,3 | •• |
| Kumho ECSTA LE Sport (KU39) | 27 132 | 1,7 | 2,4 | 3,1 | 2,5 | 3,5 | •• |
| Uniroyal Rain Sport 2 | 33 117 | 1,9 | 2,5 | 3,5 | 2,7 | 2,9 | •• |
| Firestone Firehawk SZ90 | 32 851 | 1,8 | 2,6 | 3,6 | 3,1 | 2,9 | •• |
| Maloya Futura Sport W | 29 659 | 2,1 | 2,9 | 3,9 | 2,5 | 3 | •• |
| Nankang Noble Sport HS-20 | 16 758 | 2,2 | 3,8 | 3,5 | 3 | 2,1 | – |
| Sava Intensa | 27 398 | 3,2 | 4,3 | 3,5 | 1,5 | 1,1 | – |
| Goodride Heza 200 M+S | 19 285 | 3,2 | 4,5 | 4,1 | 2,5 | 1,2 | – |
| Wanli S – 1063 | 18 221 | 2,9 | 5 | 3,2 | 2,2 | 1,8 | – |
| Sunny SH3800 M+S | 15 827 | 3,5 | 4,8 | 3,8 | 2,4 | 1,9 | – |
* Az egyes kritériumoknál minél kevesebb a pont, annál jobban teljesít az adott gumi
** Értékelés: ••• kiváló, •• jó, • feltételesen ajánlott, – nem ajánlott
|
Tárolás és gondozás Összeszedtünk pár fontos tanácsot, amit érdemes betartani a gumiabroncsok tárolásánál és felszerelés előtt:
|
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2010/04/11/csereljunk/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






