Garázs
Webber bevállalta
A Maláj Nagydíjon az esőmenő Webberé lett a pole, Vettel harmadik, a Red Bull uralja az időmérőket. Második Rosberg (Mercedes), a Ferrari és a McLaren megszívta.
A kvalifikációt megelőző utolsó, harmadik szabadedzésen megtört a pénteki Mercedes-fölény, hiszen feljött a Red Bull: Webber volt a leggyorsabb, Vettel pedig harmadik lett. Hamilton (Mclaren), mint töltelék jelezte, hogy nem lassult. Nem esett (legfeljebb szemerkélt egy picit), a levegő 30, az aszfalt 40 fok fölé melegedett. Webber a hétvége eddigi legerősebb idejét autózta 1:33.542-vel, de Hamilton, Vettel, Alonso (Ferrari) és még Schumacher (Mercedes) is bement 1:34 alá.
| Egy hete ilyenkor a pilóták nekiálltak panaszkodni, hogy veszélyes a fülke helyett messze az oldaldobozokra szerelt visszapillantó tükör, majd’ kiesik a látókörből, rázkódik, semmit sem látni belőle, s akinek ilyen van (aerodinamikai okból, a leszorító erő növeléséért), az bizony – önhibáján kívül – feltarthatja a másikat. Kvázi rádión kell a fülére ordítani, hogy figyelj, ott meg ott van valaki, engedd el. Az FIA illetékesei sietve reagáltak, és már a következő, kínai futamra „kérték” az érintetteket, hogy szépen cseréljék vissza a hagyományosra. A Red Bull, a Ferrari, a Williams, a Force India és a HRT képviselői aztán kiharcoltak egy kis haladékot, így csak a Spanyol Nagydíjra kell lekapniuk a teljesítménynövelő, előnyt jelentő, egyszersmind balesetveszélyes alkatrészt. |
A helyi idő szerint délután négykor kezdődő időmérő első, 20 perces etapjára megérkezett az eső (levegő és aszfalt 30+), többen sokáig ki se látogattak a pályára abban bízva, hogy javulnak a körülmények. Nem így történt. Az intermédiák nem bírták, fel kellett tenni az extrém esőgumikat. Pörgött-forgott a mezőny. Akik vártak, megszívták. Például a Ferrari és a McLaren. Kubica volt a leggyorsabb, kiesett mindkét Ferrari és McLaren! Button úgy, hogy 17. időt autózott, azaz befért volna a Q2-be, ám a kavicságyban ragadt, számára így ért véget a kvalifikáció.
A Q1-ben kiesettek: Trulli, Alonso, Hamilton, Massa, Chandhok, Senna, Di Grassi
A második, 15 perces szakaszban ki intermédián, ki esőgumin próbálkozott. Az eső elállt, de bármikor ismét rázendíthet – mondták. Kovalainen révén a (malajziai tulajdonú) Lotus, Glockkal a kormány mögött a Virgin először járt a Q2-ben. Körről körre változott a helyzet, 2-3 perccel a szünet előtt megint eleredt. Vettel volt a leggyorsabb. Mindkét Williams és Force India továbbment, sőt Kobajasi a Sauberrel is bravúrkodott. Schumi épphogy becsusszant a tizedik helyen.
A Q2-ben kiesettek: Petrov, De la Rosa, Buemi, Alguersuari, Kovalainen, Glock, Button
Következett a 10 perces Q3 már szakadó esőben, zéró láthatósággal, extrém esőgumikkal. Félbe is szakították az edzést 7:17-tel a vége előtt. Az állás ekkor így nézett ki: Vettel, Kubica, Sutil, Hülkenberg, Rosberg, Kobajasi, Webber, Liuzzi, Barrichello, Schumacher. Vettel ideje 1:46.828. Közel 20 perces pihi után folytatták, az eső elállt (vagy mégsem?), de persze állt a víz a pályán. Extrém esőgumin a srácok. Vagy mégsem? Nem, Webber interen volt, bevállalta, övé is lett a pole komoly különbséggel.
Szóval a harmadik meccsen a harmadik pole-ját szerezte a Red Bull, csak most nem Vettel (mint Bahreinben és Ausztráliában), hanem Webber csinálta meg. Második Rosberg és a Mercedes GP, miközben Schumacher csupán nyolcadik. Harmadik Vettel, negyedik Sutil a Toro Rossóval (míg Liuzzi tizedik), ötödik és hetedik a két Williams (Hülkenberg elverte Barrichellót), közéjük Kubica fért Renault-val. Tapsoljuk meg Kobajasit (Sauber) is.
A házi edzésverseny állása:
Red Bull: Vettel – Webber 2-1
Ferrari: Alonso – Massa 2-1
McLaren: Button – Hamilton 2-1
Mercedes: Rosberg – Schumacher 3-0
Renault: Kubica – Petrov 3-0
Force India: Sutil – Liuzzi 3-0
Williams: Barrichello – Hülkenberg 2-1
Sauber: De la Rosa – Kobajasi 2-1
Lotus: Kovalainen – Trulli 2-1
Virgin: Glock – Di Grassi 2-1
HRT: Senna – Chandhok 2-1
Maláj Nagydíj, rajtsorrend:
| 1. | Webber | Red Bull | 1:49.327 | ||||
| 2. | Rosberg | Mercedes | 1:50.673 | ||||
| 3. | Vettel | Red Bull | 1:50.789 | ||||
| 4. | Sutil | Force India | 1:50.914 | ||||
| 5. | Hülkenberg | Williams | 1:51.001 | ||||
| 6. | Kubica | Renault | 1:51.051 | ||||
| 7. | Barrichello | Williams | 1:51.511 | ||||
| 8. | Schumacher | Mercedes | 1:51.717 | ||||
| 9. | Kobajasi | Sauber | 1:51.767 | ||||
| 10. | Liuzzi | Force India | 1:52.254 | ||||
| 11. | Petrov | Renault | 1:48:760 | ||||
| 12. | De la Rosa | Sauber | 1:48:771 | ||||
| 13. | Buemi | Toro Rosso | 1:49.207 | ||||
| 14. | Alguersuari | Toro Rosso | 1:49.464 | ||||
| 15. | Kovalainen | Lotus | 1:52.270 | ||||
| 16. | Glock | Virgin | 1:52.520 | ||||
| 17. | Button | McLaren | 1:52.211 | ||||
| 18. | Trulli | Lotus | 1:52.884 | ||||
| 19. | Alonso | Ferrari | 1:53.044 | ||||
| 20. | Hamilton | McLaren | 1:53.050 | ||||
| 21. | Massa | Ferrari | 1:53.283 | ||||
| 22. | Chandhok | Hispania | 1:56.299 | ||||
| 23. | Senna | Hispania | 1:57.269 | ||||
| 24. | Di Grassi | Virgin | 1:59.977 |
A szezon harmadik versenye, a Maláj Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 10 órakor kezdődik.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2010/04/03/webber-bevallalta/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





