Connect with us
Hirdetés

technokrata

Hibrid rendezvényekben látja a jövőt az MPS

hibrid

E-gazdaság

Hibrid rendezvényekben látja a jövőt az MPS

Hibrid rendezvényekben látja a jövőt az MPS

Az utóbbi két év a rendezvényszervezői iparág számára talán a legsötétebb időszakot jelentette és úgy tűnik, a gondterhes időszak még mindig nem ért véget – a járványhelyzet súlyossága, így rendezvényeket érintő biztonsági intézkedések is folyamatosan és gyorsan változnak.

Ez a megbízói oldal komoly kételkedésével és a megbízások lemondásával járt, de egy magyar szakemberekből álló csapat megpróbált megoldást találni a kialakult helyzetre – úgy tűnik, sikerrel jártak, méghozzá nemcsak itthon, hanem rögtön a nemzetközi porondon is.

A magyar MPhackS és a németországi Bosch Sensortec egy izgalmas ötletversenyt szervezett Európában tanuló, fiatal tech-tehetségek számára. A novemberben véget ért IoT (Internet of Things) Innovációs Verseny négy témát céloz meg: levegőszennyezettség, okosotthon-applikációk, fitnesz- és wellnesseszközök, valamint fogyasztói elektronikus eszközök.

hibrid

A több mint hat hónapig tartó verseny különlegessége, hogy a lebonyolítás során komoly szerepet kaptak a digitális megoldások és úgy szervezték meg, hogy bármelyik etap virtualizálható legyen: a mentoráció és a meetingek nagy része online volt megtartva, viszont a csapatoknak offline kellett elkészíteniük az általuk fejlesztett eszközöket, amihez egy külön Arduino-csomagot kaptak minden fontos szenzorral együtt. A verseny egy offline rendezvénnyel zárult – a régió egyik legnevesebb konferenciáján, a németországi MikroSystemTechnik Kongress-en -, ahol a legjobb 10 csapat állt színpadra több ezer ember előtt, hogy bemutathassák a projektjeiket.

„Nagyon izgalmas 6 hónap volt és örülök, hogy kiléptünk a tipikus hackathonok világából. Az utóbbi 2 évben azt tapasztaltuk, hogy ügyfeleink tehetségkutatói, alternatív toborzási, Employer Branding célkitűzéseik megvalósítása kapcsán már sokkal specifikusabb igényekkel jönnek hozzánk, amit a klasszikus 36-72 órás hackathon-koncepció már nem képes kielégíteni.”

– fogalmaz Fazekas Gerdy, az MPHacks divízióvezetője.

„Közel 400 fő jelentkezett 64 csapatban, emiatt még két plusz előszűrést is meg kellett szerveznünk, hogy valóban a legtehetségesebb jelentkezők képviseltethessék magukat a megmérettetésen.”

 „Sokan azt mondták nekünk, hogy lehetetlen ekkora volumenű versenyt rendezni egy pandémia alatt, nekünk mégis sikerült. Ezzel a hibrid verseny-variációval biztonságot tudunk nyújtani mind a partnereink, mind a résztvevők számára, hiszen a rendezvény bármely pontja egyetlen kattintással virtualizálható. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, de mi bátran és felkészülten állunk elébe. Látva a jelenlegi helyzetet, 2022-re mindenképpen tervezünk offline eseményeket is, egyelőre limitált létszámmal és a stratégiákban mindig helyet kapnak majd az azonnal bevethető digitális megoldások is, hogy biztosíthassuk az ügyfelek és résztvevők elégedettségét és biztonságát”

– mondta Pelle Dávid, az MP Solutions társalapítója.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés