Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre igényesebbek a magyar vásárlók

E-gazdaság

Egyre igényesebbek a magyar vásárlók

Egyre igényesebbek a magyar vásárlók

Az elégedett fogyasztókért már sokkal többet kell tenni – az ügyfélkiszolgálás színvonalán emelő vállalatok viszont nagyot nyerhetnek, akár 20-30 százalékkal is növelhetik árbevételüket

A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kihirdette az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit.

mr_telenor

Több kategóriában is vizsgálták a magyarországi cégek teljesítményét: a nagyvállalatok közül a Telenor Magyarország Zrt. és a dm Kft. végzett az első helyeken, a kis- és középvállalkozások között pedig a DHL és a KIA Motors Hungary Kft. bizonyult a legjobbnak. Az összetett díjak mellett kiosztották a legjobb élményt nyújtó szolgáltató, a legjobb családbarát kiszolgálás és a legjobb munkahelyi csapat címét is.

Új elsők a nagyvállalatoknál

A felmérés 2018-as eredményei alapján a személyes ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között a Telenor Magyarország Zrt. nyert, mellettük a Diego Kereskedelmi Kft. és a PatikaPlus Gyógyszertárak kerültek a dobogóra. A kis- és középvállalatok között a KIA Motors Hungary Kft érdemelte ki a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” címet, a második helyre a Borháló Borkereskedést üzemeltető Vinotrend Kft. ért oda, míg a harmadik helyen az AlphaZoo Kft. végzett.

A telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriájában a dm Kft. futott be az élre, a második helyen a Cofidis Magyarországi Fióktelepe, a harmadikon a Telenor Magyarország Zrt. végzett. A kis- és középvállalkozásoknál ugyanebben a kategóriában DHL Express Magyarország Kft., KIA Motors Hungary Kft. és Profession.hu Kft. sorrend alakult ki. Az elektronikus ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között holtversenyben végzett az első helyen a Telenor Magyarország Zrt. és a dm Kft. A kis- és középvállalatok esetében a KIA Motors Hungary Kft. nyert, a Zalavíz Zrt. és a szamlazz.hu-t üzemeltető KBOSS.hu Kft. előtt.

Sokat számít a családbarát kiszolgálás és a csapatszellem is

A kategóriánkénti legjobbak mellett a különdíjasokat is értékelték. Ez az elismerés a vállalat saját ügyfeleinek véleményét tükrözi, a legmagasabb ügyfélélmény mutatóval rendelkező cég kaphatja meg. A „Legjobb Élmény Szolgáltató” díjat három csoportban ítélték oda: a személyes ügyfélkiszolgálásban a Diego Kereskedelmi Kft. győzött, a telefonosban a DHL Express Magyarország Zrt., az elektronikusban pedig a Telenor Magyarország Zrt. nyert. A tesztvásárlók összesített véleménye alapján idén a legjobb családbarát kiszolgálást a Patikaplus Gyógyszertárak nyújtották, a legjobb munkahelyi csapat címét pedig a Telenor Magyarország Zrt. érdemelte ki.

Jelentős többletet hoz az odafigyelés

„Az ügyfélkiszolgálás színvonalának növekedése néhány éven belül akár 20-30%-os átlagos árbevétel növekedést is hozhat. A hazai ügyfélkiszolgálási színvonal javítását küldetésünknek tekintjük, minden évben vannak új indulóink, ebből is látjuk, hogy az egyes iparági szereplők, területtől függetlenül kiemelten kezelik a terület fejlesztését és az itt kapott eredményeket be is tudják építeni üzleti stratégiájukba”

– hangsúlyozta Mózes István, a szervező ClientFirst Consulting ügyvezető partnere.

A tapasztalatok alapján egy elégedett vásárló akár 2,5-szer annyit is költhet egy vállalatnál, mint egy elégedetlen”

– mutatott rá Mózes István.

„Létrehoztunk egy úgynevezett Kiválóság Indexet, ami azt figyeli, hogy a gazdasági teljesítményhez képest a Kiválóság Program résztvevői milyen teljesítményt nyújtanak évről évre. Látszik, hogy az olló egyre nyílik és a csaknem tíz év alatt – amióta vizsgáljuk ezt a mutatót is – a résztvevők teljesítménye két és félszer jobb, mint a gazdaság átlagos teljesítménye”

– összegez az ügyvezető.

A Kiválóság Programban résztvevő vállalatok teljesítménye jelentősen meghaladja a reálgazdaságét

Megnövekedtek a fogyasztói elvárások – egyre igényesebbek a magyarok

Az elektronikus ügyintézésben 76 százalékos átlagot mértek tavaly, ez 1 százalékpontos csökkenés az előző évhez képest, az ügyfél-elégedettségi index 68%-os eredményt mutat, a próbavásárlások során 89%-os volt az elégedettség. A Net Promoter Score (NPS) mutató, amely azt méri, hogy ki milyen szívesen ajánlaná az adott céget ismerőseinek 61 volt. Telefonos ügyintézési kategóriában az összesített 85%-os eredmény, ez a mutató egy év alatt 6%-kal nőtt. A személyes ügyintézéssel a magyarok ugyanolyan elégedettek voltak, mint egy éve: a 89%-os mutató megegyezik a tavalyi mérés eredményével.

A próbavásárlások 93 és 94 százalékos eredményt hoztak az előző két kategóriában. Az NPS esetében viszont jelentősen eltért egymástól a két terület: amíg a telefonos ügyfélkiszolgálás ajánlási mutatója habár növekedett, így is csak 70 volt, a személyes ügyfélkiszolgálás még kicsit rontva is 82-es mutatót ért el, azaz jóval meghaladja a telefonos gyakorlatot. „Minden évben úgy tapasztaljuk, hogy az ügyfelek alacsonyabbra értékelik a vállalatok ügyfél-kiszolgálási tevékenységét, mint azt a próbavásárlók tapasztalták. Ennek többek között az lehet oka, hogy míg az ügyfélszolgálatokon, az üzletekben dolgozó, ügyfelekkel foglalkozó munkatársak jó szolgáltatást nyújtanak, addig a háttérfolyamatokon még sokat kell javítani.” – emelte ki Mózes István. Hozzátette: „A több mutatóban is jelentkező csökkenő tendencia elsősorban a növekvő ügyféligényeket tükrözi. A fogyasztók egyre érzékenyebbek, ami két dolgot jelent: egyrészt sokkal negatívabban értékelik a nem megfelelő bánásmódot, másrészt, ha valahol kiváló kiszolgálással találkoztak, hűségesebbek lesznek.”

Átfogó kutatás: többezer ügyfél véleménye alapján alakult ki a sorrend

Egy-egy vizsgálat során az adott cég több száz saját ügyfelének véleményét kérdezik meg az objektív kép kialakítása érdekében. A próbavásárlók több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot teszteltek az idei díj megítélése előtt, ezzel párhuzamosan a szervezők összegyűjtötték csaknem 6.500 ügyfél véleményét is az érintett cégek kiszolgálásról, akik több mint kétszázezer kérdésre adtak választ az értékelés során. Ezek elemzése után alakult ki a végső rangsor.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés