Connect with us

Hirdetés

technokrata

A junior fejlesztői bérek emelkedése egyszerűen megállt

E-gazdaság

A junior fejlesztői bérek emelkedése egyszerűen megállt

Mikke Goes Coding

A junior fejlesztői bérek emelkedése egyszerűen megállt

Megállt a junior fejlesztői bérek emelkedése, de a zuhanásuktól azért csöppet sem kell tartani

Stabilan havi bruttó 400-450 ezer forint között mozog a Codecool 12+6 hónapos programozóképzését elvégzők várható bére, miközben folyamatosan bővül a felvettek köre itthon és Lengyelországban is. Túlkínálattól azonban nem kell félni, hiszen a szigorúan vett technológiai cégek mellett a teljesen hagyományos vállalatoknál is egyre nagyobb arányban merül fel a programozók iránti igény.

Rendszeresen összeírja a kurzusait elvégző tanulók elhelyezkedéskor kapott első fizetésének mértékét a Codecool Programozóiskola. Továbbra is ígéretes, havi 400-450 ezer forint között mozgó bruttó bérre számíthatnak a Codecoolból kikerülő tanulók. 2017-től 2018 júniusáig felfele kúszott a kezdőik bére, a most 2018 őszén álláshoz jutóknál azonban már csak stabilizálódás volt megfigyelhető, az 500ezres határig nem mentek.

Miközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, betöltetlen álláshelyek számáról készült jelentését egyértelműen történelmi rekordnak minősíti mindenki, abban továbbra sincs konszenzus, hogy valójában mekkora is a munkaerőhiány mértéke az egyes iparágakban. Míg a KSH háromezer ember hiányát mutatja ki az informatikai és távközlési szektorban, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége akár harmincezret sem tart elképzelhetetlennek.

„Egyfelől nyilván a mérés módja magyarázza a különbséget, másfelől pedig ez szemléletbeli eltérés is. A diákjaink felvevőpiacát jelentő lengyel és magyar vállalatoknál azt tapasztaljuk, hogy az új álláshelyek meghirdetése mellett folyamatosan nő az igény a meglévő dolgozóik átképzésére vagy továbbképzésére is. Magyarul a digitalizálódó ipar tehát nem csak új, statisztikailag számontartható álláshelyeket teremt, hanem igazodást vár el a meglévő foglakoztatottaktól is, immár ennek kiszolgálásába is belekezdtünk.” 

– állítja Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője.

Összességében tehát nem valószínű, hogy a meglévő képzési piac képes lenne utolérni az igényeket, vagy bármikor túlkínálat lépne fel programozók terén.

„A cégek most már végleg szakítottak azzal az előítélettel, hogy ezek a munkakörök csak „született” programozókkal tölthetők fel, és elismerik, hogy versenyképes tudást ad a képzési programunk, amire támaszkodhatnak.”

A Codecoolnál négy helyszínen (Budapest, Miskolc, Varsó, Krakkó) majdnem ötszázan tanulnak jelen pillanatban, és a két országban közel 400 végzett diák dolgozik mintegy hetven különböző cégnél. 2019-re a társaság vezetése további növekedést tervez, mind létszámban, mind a képzési helyeik számában.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés