Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt most letesztelheted, hogy vállalható e a vállalkozásod!

E-gazdaság

Itt most letesztelheted, hogy vállalható e a vállalkozásod!

Itt most letesztelheted, hogy vállalható e a vállalkozásod!

Alig több mint egy év leforgása alatt már 500 vállalkozás értékelte működését a Bridge Budapest által létrehozott Vállalható Vállalkozás kezdeményezés önellenőrző tesztjén.

A többek közt a tudatos tervezés, a felelős üzleti magatartás és az átláthatóság hétköznapi gyakorlatban való megjelenését ellenőrző teszt elismertségét tovább növeli, hogy a Prezi mostantól beszállítói kiválasztásában is támaszkodik rá.

 

A tesztet eddig kitöltő cégek eredményei alapján elmondható, hogy a Vállalható Vállalkozás minősítését megszerzők a magyar átlaghoz képest sokkal több figyelmet áldoznak a vállalkozás működtetésének gondos tervezésére, az üzleti környezet elemzésére, és a jogszerű foglalkoztatási viszonyokra. Köreikben a magyar átlagot meghaladó arányban dolgoznak nők és a cégen belüli együttélési szabályokat, valamint a vállalati kultúrát nem csak fiókba tehető dokumentációként és hangzatos szlogenként, hanem a hatékonyságot elősegítő napi gyakorlat részeként alkalmazzák. Az immár félezer tag vállalhatóság iránti elkötelezettségét jól jelzi, hogy május 31-én, a társasági adóbevallás határnapján egy Tax Party keretében ünneplik, hogy az üzleti év lezártával adót fizetnek.

Noha a prezentációs alkalmazásával világhírre szert tevő magyar Prezi társalapítója a Bridge Budapest Egyesületnek, a Vállalható Vállalkozás kezdeményezésükhöz kialakított önellenőrző tesztet maguk is ugyanúgy töltötték ki, mint több száz másik cég.

„A Prezi egyrészt büszke arra, hogy ennek a minősítési rendszernek a megszületéséhez közvetve hozzájárulhatott, másfelől arra is, hogy objektív szempontrendszere szerint maga is kiállta a megfelelőségi próbát”

– mondta Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója

„Ugyanakkor szeretnénk, ha ez a minősítés nem csak egy retrospektív értékelésként, hanem példaként, elérendő célként is lebegne a magyar vállalkozók szeme előtt. Ezért Magyarországon 2018 második félévétől egyfajta elvárásként támasztjuk a beszállítóink felé a teszt kitöltését, a benne megfogalmazott elvek tudatos figyelembevételét.”

A Bridge Budapest által fejlesztetett értékelési rendszer négy területen vizsgálja a kitöltő cég működését. Ezek a pénzügy, a HR, a cégvezetés és az együttműködés. Az ideális értékeket 80%-ban teljesítő kitöltők Vállalható Vállalkozás tanúsítvány használatára jogosultak vállalati kommunikációs felületeiken.

„Amennyiben a magyar Prezi.com Kft. meglévő beszállítói jelenleg nem teljesítik a 80%-os értéket, egyelőre nem éri őket retorzió. Mindazonáltal hosszútávon kívánatos, hogy mind a meglévő, mind az új beszállítóink a mienkével egyező elveket valljanak a tudatosság, a transzparencia és a fenntarthatóság terén. Vonatkozik ez minden itthoni beszállítóra, aki folyamatosan szolgáltat vagy esetileg 200 ezer forintot meghaladó értékben.”

– meséli Hegedüs Csilla, a Prezi.com Kft. Pénzügyi vezetője.

A Vállalható Vállalkozáshoz eddig csatlakozók több mint 70%-át az elmúlt 10 évben alapították, több mint kétharmaduk közép-magyarországi vállalkozás, háromnegyedük társas vállalkozásként jött létre. Felülreprezentált közöttük az IT szektor, mely a kereskedelmi tevékenységet és a tanácsadást, illetve az egyéb üzleti szolgáltatást folytató cégekkel együtt több mint felét adja a kitöltő cégeknek. A Vállalható Vállalkozások fele 5 fő alatti, ugyanakkor minden tizedik cég már több mint 50 főt foglalkoztat. Míg a KSH országosan 36-39 százalékra teszi a hazai vállalkozásokban a női munkavállalók arányát, addig a Vállalható Vállalkozások között ez a szám meghaladja a 47 százalékot.

A minősítést megszerzők legjobban a cégvezetési és az üzleti partnerekkel való együttműködés területén teljesítettek, míg a pénzügyi paraméterekben szerény mértékű elmaradás mutatkozik az ideálistól.

„A kitöltők felé jól mutatja a rendszer, mely területen javasolt további fejlesztés. Kiváló eszköz ez egy beszállítói minősítéshez: nem korlátként, hanem ösztönzésként jelenhet meg egy vállalkozás életében. A vállalkozók részéről az a visszajelzésünk, hogy minél jobban megbízhatnak az üzleti partnereikben, annál hosszabb távon fenntartható a vállalkozásuk sikere és a növekedése. Azt reméljük, hogy ha más cégek is követik a Prezi példáját, hirtelen megsokszorozódhat a Vállalható Vállalkozások száma, és ez közelebb visz egy tudatosabb, kiszámíthatóbb üzleti környezethez”

– mondja Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezetője.

A Prezi tapasztalatán kikísérletezett protokoll, a Bridge Budapest Egyesület által bevezetésre kerülő folyamat leírása elérhető a Vállalható Vállalkozás közösség honlapján. A protokoll kitér az alvállalkozóktól érkező visszajelzésektől a vállalkozói szerződésekbe javasolt kiegészítésig. A leírás itt érhető el:

http://vallalhatovallalkozas.hu/blog/vallalhato-vallalkozas-protokoll-bevezetesenek-folyamata

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés