A jelek szerint a Microsoft nem járt túl jól a Nokia megvásárlásával. Satya Nadella, a cég elnöke egy e-mailt küldött szét a vállalat dolgozóinak, melyben bejelenti, hogy összesen 7800 embertől kénytelenek megválni. A csavar, hogy az elbocsátások jelentős része az okostelefon divíziót, azaz a Nokiától átvett részleget érinti majd leginkább. Az amerikai szoftveróriás még 2013-ban szerezte meg magának a finn gyártó okostelefon egységét, ám azóta sem sikerült komolyabb sikereket felmutatnia. A piacot egyértelműen az Android és az iOS uralja, a Windows Phone a harmadik, de a részesedése csak töredéke a másik kettőéhez képest.
Ezen felül a Microsoft kénytelen egy kb. 7,6 milliárd dolláros értékvesztést is elkönyvelni, mely tartalmazza a Nokia megvásárlásáért fizetett összeget is. Ezek mellett Nadella kifejtette, hogy ideje egy új stratégiát kidolgozni, amivel egy valóban érdekes Windows Phone ökoszisztémát tudnak létrehozni. A Microsoft ezzel elsősorban három szegmensre kíván fókuszálni: az üzletemberek, az értékes vásárlók és a Windows fanok, akik imádják a csúcskategóriás telefonjukat. Ezekből pedig az is következik, hogy a jövőben az alsó- és középkategóriát hanyagolni fogják.
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely...