E-gazdaság
Az EU veszélyezteti Magyarország GMO-mentességét
A Jobbik szerint az Európai Parlament héten elfogadott irányelve veszélybe sodorja Magyarország GMO-mentességét.
Erről Balczó Zoltán, az ellenzéki párt EP-képviselője beszélt újságíróknak pénteken, Budapesten. Azt mondta, a tagállamok az új irányelv alapján nem tilthatják meg szuverén módon a génkezelt vetőmagok behozatalát, hanem egy az európai élelmiszerbiztonsági felügyelet előtt zajló eljárásban kell olyan “kényszerítő erejű” tudományos indokokat felhozniuk, amelyek alapján az EU jóváhagyja az adott ország GMO-mentességét.
Balczó Zoltán szerint a változás alapja, hogy Brüsszel nem a környezetvédelem, hanem a tőke szabad áramlása szempontjából közelíti meg a génkezelt növények kereskedelmét. Az engedélyeztetésbe ráadásul egy “gumi szabályt” is beültettek, hiszen Brüsszel saját belátása szerint döntheti majd el, hogy a GMO-mentességért folyamodó tagországok mely érvei számítanak kényszerítő erejűnek – tette hozzá.
A jobbikos politikus beszélt arról is, hogy a génkezelt vetőmagok európai terjedését az Egyesült Államok szorgalmazza. Ez a kérdés az EU és az USA közti szabad kereskedelmi tárgyalásokon is nagy hangsúlyt kapott – fejtette ki Balczó Zoltán, hozzátéve: ezen tárgyalásokat a közvélekedéssel szemben a magyar kormány is teljes mértékben támogatja.
Forrás: MTI
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2015/01/16/az-eu-veszelyezteti-magyarorszag-gmo-mentesseget/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






