Garázs
Teslákkal versenyez az új Opel
Közel 500 kilométert megy egy töltéssel.
Egy töltéssel közel 500 km-et működik és olcsóbb mint 10 millió forint: letarolná az elektromosautó-piacot az Opel. A német gyártó a Párizsi Autószalonra hozta el az Ampera-e névre keresztelt típusát, amely nem meglepő módon egy átcimkézett Chevrolet Bolt.
Az egyik kiállított jármű Londonból indult el Párizsba, a 400 km-es út után pedig még körülbelül 80 kilométert tudott volna megtenni, igaz valószínűleg azért nem hajtották túl a mérnökök. Ez pedig azt jelenti, hogy hatótáv kérdésben az Ampera-e a Tesla szintjére került, ez eddig nem sikerült a konkurenseknek. Ráadásul úgy, hogy közben körülbelül harmadannyiba kerül! A 204 lóerős villanymotor 50 km/h-ra 3,2 másodperc alatt gyorsítja fel az autót, azaz a városi közlekedés egyáltalán nem lesz probléma.
Az amerikai gyártású autó azért nem fapados, CarPlay és Android Auto támogatással és WiFi hotspottal is felvértezték. Az európai megjelenés jövő tavasszal indul, a cél pedig az, hogy 10 millió forintnál kevesebb euróért is megvehető legyen állami támogatással a nyugat-európai piacon. Hazánk azonban csak 2018-ban érkezik, valószínűleg magasabb áron.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2016/09/29/teslakkal-versenyez-az-uj-opel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







