Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elképesztő összegre büntette az EU az Apple-t

Dotkom

Elképesztő összegre büntette az EU az Apple-t

4000 milliárd forintot kell befizetniük.

Nem kevesebb, mint 13 milliárd euróra, azaz 4000 milliárd forintra büntette az Európai Bizottság az Apple-t, mivel a kaliforniai gyártó már 2003 óta nem fizet adót a kontinensen. A bizottság vizsgálata szerint ugyanis az Apple két, Írországba bejegyzett céggel kerülte meg a szabályokat.

A csak papíron létező vállalkozásokon keresztül 2003-ban a profitjuk alig 1%-át, 2014-ben viszont már csak a 0,005%-át fizették be. Tették mindezt úgy, hogy Írországban a társasági adókulcs 12,5%. Ebben persze segített az ír kormányzat is, akik elvileg munkahelyteremtési támogatás miatt nézték el az Apple-nek a kieső bevételeket, bár az EB szerint mindez jogtalan volt.

apple (1)

Talán épp ezért nem véletlen, hogy az ír pénzügyminiszter az EU bíróságán kívánja megtámadni az ítéletet, mivel szerinte jogtalan, hogy beleszólnak egy tagország döntéseibe. Nem véletlen, hogy ennyire kiakadtak a döntés miatt, hiszen az Apple és Írország kapcsolata igencsak régre nyúlik vissza, a kaliforniai gyártó már 1991-ben megállapodott az akkori kormányzattal, ezt pedig 2007-ben egy újabb követte.

Az biztos, hogy a mostani döntést nem hagyja majd annyiban az Apple sem, a vállalat fellebbezni fog, persze kétséges, hogy ezzel elérnek-e bármit is. A legvalószínűbb az, hogy így vagy úgy, de végül mégis be kell fizetniük a most kiszabott összeget. Nem ez az első alkalom, hogy az EU területén sok pénzt fizetnek ki az adópolitikájuk miatt, tavaly az olasz kormányzatnak 318 millió eurót utaltak el, ezzel 6 évre visszamenőleg törlesztették a be nem fizetett adókat.

Azért nem kell aggódni, az Apple biztosan nem rokkan majd bele az EB mostani büntetésébe, a 14,5 milliárd eurós összeg ugyanis eltörpül a 232 milliárd dolláros, azaz 207 milliárd eurós tartalékukhoz képest.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés