Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elképesztő: Mindent rögzít a Nokia!

Dotkom

Elképesztő: Mindent rögzít a Nokia!

Nem mindennapi részletességű fotókat készít a finn gyártó a térképszolgáltatásához.

Óriási sikernek örvend a Google Street View, nem véletlen, hogy egyre több vállalat próbálja meg a saját íze szerint elkészíteni a megoldást. Köztük van a Nokia is, a finn vállalat a Here Maps szolgáltatását bővítené. Ennek érdekében 600 autójuk járja majd a világ nagyvárosait, a járművek célja pedig, hogy minden eddiginél több és részletesebb fotót készítsenek utuk során.

herecar1

A járművek tetején négy, 360 fokos panorámakép készítésére képes kamera foglal helyet, ezek 6 méterenként készítenek egy-egy fotót. Emellett még LIDAR lézerszkenner is a repertoár része, ez másodpercenként 700 ezer pontot tapogat le. Ennek hatására a rendszer pontosan tudja, hogy az autó hol tartózkodik épp, azaz sok új információ is felkerülhet a térképekre, az átlagos kanyarsebességtől kezdve egészen  legfontosabb táblákig.

Természetesen ez nemcsak az átlagos nézelődőnek nyújt segítséget, a Nokia egyértelmű célja, hogy ott legyen a jövő önvezető autóit irányító rendszerek piacán, márpedig egy ilyen, elképesztően részletes adatbázis bizonyára sok autógyártó figyelmét keltheti fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés