Connect with us

Hirdetés

technokrata

Saját asszisztenst is kapunk az új Windows-hoz

Dotkom

Saját asszisztenst is kapunk az új Windows-hoz

A Microsoft digitális asszisztense a Windows 10 része lesz, és még Sirinél is többet tud majd.

A Windows Phone 8.1 egyik legkiemelkedőbb része a Microsoft első digitális asszisztense, Cortana volt. A Google Now-hoz és Sirihez hasonló szoftver hamarosan már nem csak telefonjainkon hanem asztali gépeinken is helyet kap, így a Halo által ihletett Cortana karakter még személyesebbé és még egyszerűbbé teheti a használatot. Ez mind szép és jó, de ki akarna még egy hangvezérlésű programot, mely csak naptárbejegyzéseinket és emlékeztetőinket adja vissza, mint számos más digitális asszisztens a piacon. Nos Cortana még Sirit és a Google szoftverét is túlszárnyalja hiszen rengeteg dologban lesz a segítségünkre.

Amellett, hogy Skype hívásokat is indíthatunk, és üzenetek is küldhetünk rajta keresztül, az asszisztens tanul korábbi kereséseinkből, illetve az általunk megadott adatokból. Mindezt a Notebook alkalmazásban állíthatjuk be, ami a Windows Phone-on látott megoldáshoz lesz rendkívül hasonló.

Természetesen a kereséshez nem csak hangunkat használhatjuk, hanem a Start menü melletti ikonra kattintva be is gépelhetjük a keresett szavakat. Ez azonban még nem minden. Mivel Cortana a Project Spartan böngészőbe is integrálva lesz, ha például egy étteremre keresünk azonnal felajánlja a hozzá tartozó képeket, útvonalakat és a Yelp véleményeket. Ez csupán csak egy egyszerű példa volt, de elmondásuk szerint ez az integráció jóval mélyebbre ható, mint a piacon lévő társaké, így az asszisztens valóban könnyebbé teheti mindennapjainkat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés