Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olyan mobilt csinált a Xiaomi, amitől leesik az állad!

Kütyük

Olyan mobilt csinált a Xiaomi, amitől leesik az állad!

Keret a kijelző körül? Az meg mi?

Alaposan kitett magáért a Xiaomi, hiszen a kínai gyártó egy olyan telefont leplezett le, amely nagy meglepetést okozhat a konkurenciának. A Mi Mix kijelzője ugyanis a telefon előlapjának 91,3%-át foglalja el, ami rekordnak számít a piacon. Összehasonlításképp, az iPhone 7-nél ez az arány 67,7% míg a Google Pixel-nél 71,2%. A telefon tehát ahhoz képest, hogy 6,4 colos, 2040 x 1080 pixeles kijelzőt kapott, nem lett óriási, hiszen egy átlagos phablet méretével rendelkezik.

xiaomimimix

 

Nem lett gyenge a beépített hardver sem, a Xiaomi egy nyolcmagos, 2,1 GHz-en üzemelő, Snapdragon 821 lapkakészületű processzort és kiviteltől függően 4 illetve 6 GB RAM-ot épít a burkolat alá. A gyengébb verzió nemcsak ebben, de a tárhely méretében is különbözik, hiszen abban “csak” 128 GB-nyi memória foglal helyet, ellentétben társával, amiben már 256 GB. Sőt, a fejlettebb, 590 dolláros (a másikért 515-öt kér a gyártó), még ujjlenyomat-olvasót is kapott.

Közös viszont bennük a kerámia készülékház és a 16 megapixeles hátoldali kamera is. Valószínűleg komoly meló volt beépíteni az előlapi kamerát, de végül sikerrel oldották meg a problémát a mérnökök, igaz az egység alulra került. A 4400 mAh-es, gyorstöltést is támogató akkumulátorral érkező telefon november 4-én kerül piacra Kínában, az európai elérhetőségről egyelőre nincs információ.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés