Connect with us

Hirdetés

technokrata

Őszig már ne vegyél Playstation-t

Smart home

Őszig már ne vegyél Playstation-t

Információk szerint ősszel érkezik a Sony új konzolja.

Az Innelec Multimedia szerint szerint már októberben megérkezik a Sony következő konzolja.  A francia disztribútor ugyanis a pénzügyi jelentésében az őszi hónapra teszi a játékgép megjelenésének dátumát. Mivel ezek a vállalatok általában hónapokkal előre tudják, hogy milyen készülékekre lehet számítani, igencsak biztosnak tűnik, hogy hamarosan megismerjük a Sony új fejlesztését.

playstation4-250-update

Az egyelőre Playstation 4.5 néven emlegetett modell legfontosabb újdonsága a 4K képernyők támogatása lesz, a Playstation 4 ugyanis egyelőre maximum Full HD felbontású játékok futtatására képes (igaz, filmeket már most is lehet 4K-ban nézni). Mindez a gyengébb GPU-nak köszönhető, ezt cseréli le a Sony egy erősebb darabra.

Emellett valószínűleg a konzol külseje is megváltozik, szinte biztos, hogy a korábbi modelleknél is megismert módon a Playstation 4.5 nemcsak kisebb lesz elődjénél, de olcsóbb anyagokból is készül majd. Persze nemcsak gépet, játékokat is kapunk majd. Az ugyanakkor még nem világos, hogy a Sony elsőként a jelenlegi címek felskálázott, 4K felbontású verzióit adja ki újra, vagy teljesen új játékokkal lepi meg a rajongókat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés