Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már önkiszolgáló módon is igényelhető e-aláírás okostelefonra

önkiszolgáló

Digitalizáció

Már önkiszolgáló módon is igényelhető e-aláírás okostelefonra

Már önkiszolgáló módon is igényelhető e-aláírás okostelefonra

Sárga terminálok hozzák a megoldást

Magánszemélyeknek díjmentesen biztosítja az e-aláírást az e-Szignó terminál, mindössze 3 perc alatt.

Hamarosan felsőoktatási intézményekben, pénzintézetekben, ügyfélszolgálatokon kihelyezett „automatákból” is igényelhető lesz olyan minősített elektronikus aláírás, amelyet okostelefonon használhatunk magánemberként. Legalábbis ez a terve a Microsec e-hitelesítéssel és elektronikus aláírásokkal foglalkozó vállalatnak, amely elsőként hozott létre egy erre alkalmas, önkiszolgáló „e-Szignó” terminált. Az igényléshez mindössze egy érvényes, chipes eSzemélyi igazolványra van szükség.

„A kioszk-automaták a világ számos országában elterjedtek, és már hazánkban is van rá mód, hogy például csekket fizessünk be, vagy egyszerűbb műveleteket hajtsunk végre ezeken a terminálokon. Ezen túlmutat az e-Szignó terminál szolgáltatása, amelyen keresztül nagyjából 3 perc alatt igényelhetünk olyan minősített e-aláíró tanúsítványt, melynek segítségével okostelefonos applikációban írhatunk alá dokumentumokat, pontosan olyan erős joghatással, mintha papíron, kézzel írtunk volna alá, két tanú jelenlétében.”

– emelte ki Vanczák Gergely, a digitális hitelesítésre és e-aláírásokra specializálódott minősített bizalmi szolgáltató, a Microsec igazgatósági tagja.

Az igénylési folyamat során kibocsátott tanúsítvány minősített elektronikus aláírás létrehozására alkalmas, amely Magyarországon és az Európai Unió területén is teljes bizonyító erővel bír. A feltűnően sárga e-Szignó terminált a 2022-es Infotér konferencián mutatták be a nagyközönségnek. A következő időszakban a Microsec számos helyen szeretné kihelyezni országszerte e-Szignó termináljait, hogy aki szeretne így is igényelhessen korszerű e-aláíró megoldást.

Digitális transzformáció: a sárga terminálok is segítenek?

Magyarországon az elektronikus aláírás penetrációja még eléggé alacsony és relatívan kevesen használják. A felhasználók többnyire ügyvédek, üzletemberek és cégek, de a hétköznapi gyakorlatban ma még kevésbé elterjedt az e-aláírás a magánemberek körében. Ez azért probléma, mert az elektronikus hitelesítés kulcskérdés a digitális transzformációban, hiszen ez a megoldás képes kiváltani a papír alapú folyamatokat és támogatni a távoli, személyes megjelenés nélküli jogilag is hiteles ügyintézést. Azonban ahhoz, hogy ebben igazán komolyan előre tudjunk lépni, alapfeltételként szükséges, hogy minél többen tudjanak elektronikusan aláírni és minél többen rendelkezzenek az e-aláírás képességével.

Az élénk sárga e-Szignó terminálok gyors, kényelmes és díjmentes szolgáltatásával ebben is szeretne segíteni a Microsec, hogy egyre több és több állampolgár juthasson hozzá az okostelefonon is használható e-aláíró megoldáshoz. Mindez a piaci szereplők számára is hasznos lenne, hiszen azoknak a magánszemélyeknek, akik rendelkeznek megfelelő elektronikus aláíró képességgel, már a személyes megjelenést kiváltó, távoli elektronikus kommunikáció is egyszerűbben megvalósítható és csökkenthető a papír alapú folyamatok mennyisége is. Ezen kívül egy nagyobb méretű cégnél elhelyezett e-Szignó terminál jelentősen tud segíteni az adott cég digitalizációjában is.

Díjmentesen adják az e-aláírást magánszemélyeknek: így segítik a digitális transzformációt

„Bár nagyon sokat fejlődött a hazai digitalizáció az elmúlt években, de ahhoz, hogy komolyabban is szintet tudjon lépni Magyarország a digitális transzformációban az is kell, hogy egyre több ember kapjon kedvet ahhoz, hogy ne papíron tollal, hanem a digitális térben maradva hitelesítsen dokumentumokat, szerződéseket. Ez a terminál ebben lehet partnere a hazai digitális fejlődésnek, mert bárki kényelmesen, gyorsan és biztonságosan válthat modern, okostelefonos e-aláíró alkalmazásra, mindössze néhány perc alatt. Egy olyan felhőből elérhető megoldásról van szó, amely bárhol, bármikor elérhető.” – tette hozzá Vanczák Gergely. „A hazai minősített bizalmi szolgáltató és elektronikus aláíró szolgáltatások piacának egyik első és meghatározó szereplőjeként kimondottan fontos számunkra, hogy saját eszközeinkkel, lehetőségeinkhez mérten a leginkább segítsük az e-aláírás használatának terjedését. Éppen ezért is biztosítjuk az e-Szignó terminálokon ingyenesen az igénylést magánemberek számára.”

– emelte ki a szakember.

További Digitalizáció

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés