Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olyan területen is megjelent a felhő, amire nem is gondolnál!

Dotkom

Olyan területen is megjelent a felhő, amire nem is gondolnál!

Felhőbe költöznek a HR rendszerek.

Az újonnan bevezetett HR-alaprendszerek több mint 50 százalékát a vállalatok már a felhőből, SaaS (softvare-as-a-service) szolgáltatásként használják a Sierra-Cedar felmérése  szerint, ami fordulópontot jelent a humánerőforrás-kezelés történetében.

A nagyvállalatok 39 százaléka már HR-analitikával is foglalkozik, és minél nagyobb egy cég, annál fontosabbá válnak az ilyen jellegű elemzések – többek között ez is kiderül az 1204 szervezet megkeresésével készült nemzetközi felmérésből. A Sierra-Cedar tanulmánya arra is rámutat, hogy a nagyvállalatok közül egyre több vonja össze szolgáltatóközpontokba különböző HR-szervezeteit, amelyek szolgáltatásai céges portálokon, help desk megoldásokon keresztül érhetők el, és gyakran mobil hozzáférést is biztosítanak munkatársaik számára. Az új, technológia segítette megközelítés jelentős hatékonyságnövekedést eredményez, egy-egy HR-ügyintéző átlagosan 51 százalékkal több alkalmazottat szolgál ki ebben a modellben.

Rugalmas platform minden igényre
Tavaly a világ 10 legnagyobb HR szoftverszállítója a globális piac közel 59 százalékát birtokolta az Apps Run the World Research jelentése  szerint. A piackutató arra számít, hogy 2020-ig évente átlagosan 3,5 százalékkal bővül majd ezen alkalmazások piaca, így a tavalyi 12,5 milliárd dollárról 14,9 milliárd dollárra nő az időszak végére.

A fejlődés mozgatórugója, hogy a vállalatok elsőszámú ügyfelei, az alkalmazottak elvárják, hogy könnyen és gyorsan, bárhol és bármikor hozzáférjenek a HR-információkhoz, ahogyan azt magánemberként, a lakossági piacra szánt alkalmazások és szolgáltatások esetében megszokták. Ugyanakkor a munkaerő-piacon jelenleg a munkavállalók öt nemzedéke aktív, amelyek más-más kommunikációs csatornákat preferálnak. A HR-szakemberek ezért mára felismerték, hogy a változatos és gyorsan fejlődő elvárásoknak a leghatékonyabban felhőalapú humánerőforrás-menedzsment megoldásokkal tehetnek eleget.

Market_share_HCM

Regionális térhódítás
Mindennek köszönhetően a globális trendekkel összhangban régiónkban is terjednek a felhőalapú HCM megoldások.

A MOL Csoport integrált tehetség- és teljesítménymenedzsment folyamatának hatékonyságát növelte az felhőalapú megoldás bevezetésével. A HR-adatok azonnali elérhetőségének köszönhetően a vállalatcsoport kétezer vezetője gyorsabban hoz megalapozott döntéseket, a teljesítményalapú javadalmazást és az új vezetők kinevelését szolgáló, éves kiértékeléssel pedig 45 százalékkal gyorsabban, 1800 órával kevesebb idő alatt elkészül.

Az IT-biztonsági szoftvereket fejlesztő cseh AVAST Software az SAP SuccessFactors segítségével automatizálta a toborzás és a munkába állítás folyamatait, és ezt a megoldást használja a Telekom Slovenije, valamint a koperi kikötő is.

„A felhőalapú HR megoldások az alkalmazottaknak és a HR-szakembereknek könnyen használható alkalmazásokat adnak. Beépített, folyamatos szoftverinnovációra épülő döntéstámogatással segítik az intelligens szolgáltatások gyors és rugalmas bevezetését, különböző eszközökre történő kiterjesztését, amelyek a világszinten bevált gyakorlatot a helyi törvényi megfelelés követelményeivel összhangban teszik elérhetővé. A vállalatok az alapfunkciókon túl olyan folyamatok felhőbe vitelét is megkezdték, mint a toborzás, a HR-analitika és a közösségi kollaboráció. Az adminisztratív és a tranzakciós feladatok terhe alól mentesülve a HR-szakemberek így a lényegre, többek közt a vállalatot előre vivő, tehetséges munkavállalók felkutatására és megtartására összpontosíthatnak” – mondta el Majoros Gábor, az SAP SuccessFactors üzletágvezetője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés