Connect with us

Hirdetés

technokrata

Régi PC-n használsz Windows 10-et? Erről jó, ha tudsz!

Dotkom

Régi PC-n használsz Windows 10-et? Erről jó, ha tudsz!

A nyári frissítéshez már erősebb hardverre van szükség.

Már közelít a Windows 10 egy éves születésnapja, a Microsoft ezért egy átfogó frissítéscsomaggal kedveskedik a felhasználóknak. Az Anniversary Update számtalan újdonsággal érkezik majd, ám lesz olyan, aki nem örül majd neki. A Microsoft ugyanis szép csendben frissítette a Windows 10 futtatásához szükséges hardverigényt, ami bár annak, aki modern PC-t használ, teljesen lényegetelen, az öregebb eszközök tulajdonosainak okozhat fejfájást.

windows-10-update

Az egyik, hogy ezután RAM-ból az eddigi 1 helyett 2 GB kell majd, emellett nyártól a tárhelyből is több kell, hiszen a 32 bites variáns esetén 16 GB (vélhetően az ilyen öreg gépek ilyenek), míg a 64 bites kiadás használatakor 20 GB háttértárra van szükség. Persze aligha valószínű, hogy ez a többségnek problémát jelent majd, de tény, hogy sok családnál találhatóak még olyan számítógépek, amik mostantól kiesnek a Windows 10 frissítési ciklusából.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés