Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindenkit a netre terelnének: jön az állami internetcsomag!

Dotkom

Mindenkit a netre terelnének: jön az állami internetcsomag!

A cél, hogy azok is internetelőfizetővé váljanak, akik mindezidáig elkerülték a világhálót.

Hiába netezik naponta 250 millió ember Európában, 150 millióan még sohasem voltak fent a világhálón. Az európaiak harmada általában azzal indokolja a döntését, hogy a szolgáltatás vagy nem érdekes, vagy túlságosan drága, ezért inkább más módon informálódnak. Hamarosan ez utóbbiak számára (ez mintegy 22-30 millió állampolgárt jelent) indul el a Digitális Jólét Alapcsomag, amely egy, a szolgáltatók alapcsomagjánál is olcsóbb internetszolgáltatás lesz.

fast-internet_1024

Mindezt Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos jelentette be. Mivel a program azoknak szól, akik még nem használják a világhálót, ezért az igényeléséhez az is kell, hogy az adott személynek legalább egy éve ne legyen előfizetése valamilyen internetszolgáltatónál. Amennyiben ez teljesül, akkor már jogosult a Digitális Jóléti Alapcsomag igénylésére. Ennek ára a közlemény alapján legalább 15%-kal olcsóbb kell, hogy legyen a szolgáltató hagyományos alapcsomagjánál. Ezen túl azonban nem határoztak meg más kritériumot, azaz a szolgáltató maga árazza majd be a csomagot.

internet1

Ennek igénybevételéhez két év áll majd rendelkezésre, információk szerint 2017-től 2019-ig él majd a DJA, aztán valószínűleg nem hosszabbítják meg. Ami talán ennél is fontosabb, az az, hogy a Digitális Szakadék Csökkentése nevet kapó projekt is elindul majd, ez egy 35 órás, igazán hasznos képzés lesz majd, ahol megtanulhatják a felhasználók, hogy miért hasznos számukra az internet. A cél az, hogy a lakosság kompetenciája növekedjen és így emelkedjen a gazdaság versenyképessége.

Forrás: Origo



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés