Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pénzt adna a posztolásért a Facebook?

Dotkom

Pénzt adna a posztolásért a Facebook?

Új rendszeren dolgozik a Facebook.

Elképzelhető, hogy hamarosan pénzt kaphatnak a felhasználók a posztjaik után. Ugyan egyelőre nem tudni, hogy ez milyen formában valósulhat meg, de a The Verge újságírója most egy olyan kérdőívet kapott a közösségi oldaltól, amelyben a bevételszerzési lehetőségekről volt szó.

A lehetőségek között olyan opciók szerepeltek, mint például egy adományozó gomb megjelenése, amivel egy nekünk tetsző poszt után utalhatnánk a szöveg írójának. Emellett felmerült, hogy az adott bejegyzés mellett megjelenő reklámok után befolyó bevétel egy részét továbbadnák a felhasználóknak. Ez utóbbi egyébként azért érdekes, mert a közösségi oldal mindeddig erőteljesen kikelt az olyan konkurensekkel szemben, mint a Tsü, amely szintén pénzt ad a reklámok után.

facebook one bill

Ezen kívül még a lehetőségek között szerepel, hogy létrehoznak egy felületet szponzorok szerzéséhez, illetve    a szervezetek akár adományokat is kérhetnének a jövőben. Egyelőre nem tudni, hogy ez a rendszer mikor élesedhet, de annak fényében, hogy már kérdőíveket küldenek szét, valószínűleg végstádiumban állhat a fejlesztés, így akár még az idén megismerhetjük az új lehetőségeket.

A lépés egyébként egybecseng a Facebook azon törekvésével, hogy necsak posztoljanak, de videókat is megosszanak a felületén a felhasználók. Mivel a YouTube már régóta fizet a megjelenő reklámok után, ezért logikus lépés lenne, ha magasabb juttatással magukhoz édesgetnék a tartalomkészítőket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés