Connect with us

technokrata

Jól indul a félév: Már ők is táblagépen tanulhatnak!

2016-02-24 12.34.08

Digitális oktatás

Jól indul a félév: Már ők is táblagépen tanulhatnak!

Tovább bővül a Vodafone Digitális Iskola Program.

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében szerdán összesen 71 darab Vodafone Tab Speed LTE táblagépet vehettek át a pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Vasas-Somogy-Hird Általános Iskola tagintézmény tanárai és diákjai.

 “A Vodafone Digitális Iskola Program legfőbb célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése, és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. A sikeres indulást követően vállalatunk partnereivel egyetértésben úgy döntött, hogy kiszélesíti a Programot, amely ily módon már 25 iskolát, összesen 6424 diákot és 690 pedagógust érint.” – jelentette be a pécsi ünnepélyes tablet-átadó rendezvényen Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

2016-02-24 12.32.26

A Program, amelynek megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt, a két pécsi intézménnyel együtt mostanáig 12 iskolába, 2138 gyermekhez és 264 pedagógushoz jutott el. A bővítésnek köszönhetően a következő néhány hét során további 13 iskolába látogat el a vállalat, hogy ünnepélyes keretek között átadja a diákok és pedagógusok számára a táblagépeket.

“Napjainkban már nem kérdés, hogy a digitális írástudás az alapvető műveltség része. Elengedhetetlen tehát, hogy a fiatalok a legújabb eszközöket is képesek legyenek magabiztosan használni. A digitális kompetenciák fejlesztése kulcsfontosságú városunk versenyképessége szempontjából is, így az elmúlt évek során Pécs több százmillió forintot költött olyan beruházásokra, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a gyermekek otthonosan mozogjanak a technológia világában. Digitális táblákat szereztünk be iskoláink számára, s fejlesztettük az oktatási intézmények informatikai rendszerét is.” – mondta dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere. “Örülünk annak, hogy a Digitális Iskola Programmal – amelynek egyik legnagyobb erénye, hogy az eszközök mellett egyben módszertant is ad a tanulók és tanáraik kezébe – immár piaci szereplők is segítséget nyújtanak elképzeléseink megvalósításában, így a korszerű technológia egyre szélesebb körhöz juthat el.”- tette hozzá a polgármester.

2016-02-24 12.33.46

 „Ez a generáció másként szerzi az információt, mint az előzőek, vagy mi, pedagógusok. A digitális technika mindennapjaik részévé vált. Ehhez a helyzethez a nevelőknek is alkalmazkodniuk kell, ezért olyan módszereket, és eszközöket kell bevetnünk, amellyel motiválni tudjuk a gyermekeket a tanulásra. Ma már elengedhetetlen az információk nagyon gyors elérhetősége, továbbítása és kezelhetősége, valamint azok látványos és sokrétű kidolgozhatósága, ily módon ugyanis könnyebben felkelthetjük a tanulók érdeklődését, és a rögzítést is elősegítjük. Mindeme kihívásokra tökéletes megoldás a digitális technika alkalmazása.”– mondta Zámbó György, a Vasas-Somogy-Hird Általános Iskola tagintézmény igazgatója.

A Programban résztvevő iskolák közös jellemzője a rendkívüli nyitottság és a befogadó szellem, így nem véletlen, hogy a tanulók között igen nagy arányban találhatunk hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeket. A tanulók és a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett az eltérő igényű és eltérő szociális háttérrel rendelkező gyerekek együttnevelése, illetve a tanulmányi eredmények javulása is fontos cél, ebben nyújt segítséget a Stanford Egyetem által kifejlesztett Komplex Instrukciós Program.

2016-02-24 12.34.08

A Komplex Instrukciós Programot – amelynek célja, hogy a tanárok egy olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszert sajátítsanak el, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára – immár 6. esztendeje támogatja a Vodafone Magyarország. Közös célunk, hogy a gyermekek optimista életszemléletű, toleráns, az új iránt fogékony, de a hagyományokat is ápoló, szilárd és magabiztos tudással rendelkező felnőttekké váljanak.”- mondta Kovácsné dr. Nagy Emese, a Komplex Instrukciós Program (KIP) országos bázisintézménye, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója.

A KIP módszert jelenleg 17 iskolában – köztük a két pécsi oktatási intézményben is – alkalmazzák, ám a Vodafone Digitális Iskola Program keretében további nyolc magyarországi iskolában is bevezetésre kerül. A pedagógusok képzését szintén a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.

“Hálásak vagyunk, hogy megismerhettük, és alkalmazhatjuk ezt az eredményes oktatási módszert! A KIP valóban komplex, hisz nem csupán tökéletesen illeszkedik a mai gyermekek generációs jellemzőihez, de az állandó dicséretekkel erősíti az egészséges személyiségfejlődést, és pozitív hatással van a szocializációs folyamatokra is. ”– mondta Tóth Ilona, a pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője. “Teher alatt nő a pálma – a latin eredetű gondolat különösen igaz a hátrányos helyzetű iskolák közösségeire, amelyek képesek a hátrányból erényt, sőt, előnyt  kovácsolni. A Digitális Iskola Program kiváló kezdeményezés, és szeretnék köszönetet mondani azért, hogy élhetünk a Program nyújtotta lehetőségekkel. A tabletek segítségével  diákjaink megtanulnak információkat, ismereteket keresni, gyűjteni,  és tudatosabban, ésszerűbben használják majd az internetet.”

 



Szólj hozzá!

További Digitális oktatás

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd