Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenesen használhatsz Windows 7-et egy évig!

Dotkom

Ingyenesen használhatsz Windows 7-et egy évig!

Egy ügyes trükkel megoldható, hogy egy évig ingyenesen működjön a Microsoft rendszere.

Bizony, a cím nem elírás, tényleg van rá lehetőség, hogy akár egy éven keresztül használhassunk Windows 7 operációs rendszert, mindezt teljesen ingyen. Mit kell ehhez tennünk? Nos, elsőnek telepítsünk egy Windows 7-et, majd amikor a licenckulcsot kéri a rendszer, lépjünk tovább, ezzel ugye bekapcsol a 30 napos próbaidőszak. Ezen idő alatt teljesértékűen tudjuk használni a rendszert, viszont a letelte után kénytelenek leszünk letörölni vagy egy megvásárolt licenckulccsal aktiválni. Van azonban egy trükk, amely két lépcsőben meg tudja hosszabbítani a próbaidőszakot, egészen 360 napra, tehát gyakorlatilag 1 éves időtartamra. Ehhez nem szükséges semmilyen külső program, nem kell hackelni, feltörni semmit és főleg nem kell illegális aktivációs kódokat írogatni.

windows7_1

Első lépésként, ha már az utolsó napon járunk a 30-ból, akkor nyissuk meg a parancssort a Futtatás -> “cmd” parancs segítségével. Ide írjuk be a “slmgr -rearm” parancsot, majd nyomjunk Entert.

windows7_2

Ekkor egy előugró ablak felszólít minket, hogy indítsuk újra a gépünket. Amennyiben ezt megtesszük, a 30 napos periódus újraindul. Alapesetben ezt a parancsot háromszor engedi használni a Windows, így összesen 120 napra nyújthatjuk a próbaidőt.

windows7_3

Itt jön viszont a második trükk, amivel a háromszori engedélyezést további nyolc alkalomra hosszabíthatjuk, így jön össze a 360 nap. Ehhez a regisztrációs adatbázisba kell belépnünk, de ne aggódjunk, csupán egyetlen helyen kell módosítást eszközölnünk. A Futtatásnál írjuk be a “regedit” szót, majd nyomjunk Entert, ezzel megnyílik a regisztrációs adatbázis szerkesztője.

windows7_4

Itt keressük meg a “HKEY_LOCAL_MACHINE > SOFTWARE > Microsoft > Windows NT > CurrentVersion > SoftwareProtectionPlatform” mappát, majd a “SkipRearm” bejegyzésre kattintsunk duplán.

windows7_5

A felugró kis ablakban az értéket írjuk át 0-ról 1-re, majd kattintsunk az OK-ra. Érdemes ilyenkor is egy újraindítást csinálni, továbbá ezt a második lépést akkor tegyük meg, ha már elhasználtuk az első három hosszabbítást, mely után további nyolc alkalommal tudjuk 30 nappal hosszabbítani a használatot. Fontos megjegyezni, hogy ha letelik a maximum 360 napos időszak, akkor további hosszabbításra nincs lehetőség.

windows7_6



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés