Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ékszerforradalom: luxus dizájnkütyüvel hajt világsikerre egy magyar startup

Dotkom

Ékszerforradalom: luxus dizájnkütyüvel hajt világsikerre egy magyar startup

Hamarosan indul a L!BER8 Technology közösségi finanszírozási kampánya.

Forradalmi technológiával felszerelt luxuskarkötőt fejleszt a L!BER8 Technology nevű magyar startup csapat. A tago arc névre keresztelt stílusos kiegészítő nagy újítása, hogy az e-könyvolvasókból is ismert E Ink kijelzővel ellátott karkötő mintája tetszés szerint változtatható. A viselő aktuális ruhájához és hangulatához passzoló kép egy mobil alkalmazás segítségével varázsolható át az ékszerre. A cég néhány napon belül, az Indiegogo-n induló közösségi finanszírozási kampány bevételéből indítja el a tömeggyártást.

Több szempontból is óriási újítás a tago arc digitális divat kiegészítő. Egyrészt maga az elv, hogy egy mobilalkalmazás segítségével bármikor lecserélhető a karkötő mintája, már önmagában forradalmi. Másrészt az E Ink kijelzővel ellátott karkötő egy NFC chip által összeköttetésben van a mobiltelefonnal, így mindenfajta kábel vagy bluetooth kapcsolat nélkül „átvarázsolható” rá az applikációból kiválasztott minta.

Liber8_gold_mobile_img01_logo

Az ékszerre különféle mintákat lehet letölteni, illetve az ékszer viselője akár megalkothatja a saját stílusának megfelelő formát is, amit meg is oszthat majd a tago közösséggel. A L!BER8 szeretne grafikusokat, művészeket is bevonni a további képek megalkotásába, illetve tervben van ismert luxus divatmárkák által támogatott, egyedi minták létrehozása is.

Sosem merülő termékek – rengeteg felhasználási lehetőség

A tago arc csupán az első, megvalósulásra váró termék a L!BER8 Technology boszorkánykonyhájából. A startup az egyedülálló töltésnélküli technológiát további eszközökben – pl. digitális képkeretben, konferencia badgeken (belépőkön), vagy kórházi beteglapokon – is alkalmazni kívánja.

Bulival indul az Indiegogo kampány

A közösségi finanszírozási kampány egy party keretében indul a tervek szerint néhány napon belül az Indiegogon. A magyar startup hazai és nemzetközi támogatók és magánszemélyek által befolyt összegből szeretné ugyanis elindítani a tömeggyártást. A kampány lényege, hogy a weboldalon keresztül bárki a világon támogathatja a projektet, és vásárolhat a jövőben elkészülő termékből. A termék várhatóan 2015 utolsó negyedévében kerül kereskedelmi forgalomba.

gold_comp_logo

„Aki korán kel, aranyat lel, vagyis akik a kampány indításakor rögtön a weboldalra látogatnak, rendkívül kedvező áron vásárolhatnak a jövő ékszeréből” – árult el egy kulisszatitkot Kovács Zoli, a karkörkötő megálmodója, s az azt megvalósító L!BER8 csapat vezetője.

A kampányindító parti pontos helyszínéről és időpontjáról a L!BER8 hírlevelében (feliratkozás: www.liber8tech.com) valamint Facebook oldalán értesíti az érdeklődőket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés