Connect with us

Hirdetés

technokrata

9 hazai pályázó a Werner von Siemens hatékonysági díj döntőjében

E-gazdaság

9 hazai pályázó a Werner von Siemens hatékonysági díj döntőjében

Gyorsabb haladás a főváros útjain, hatékonyabb emlőrákszűrés Hódmezővásárhelyen, alacsonyabb vízszükséglet a sör előállításához – merőben különböző projektek. A közös bennük, hogy a beruházók világszínvonalú technológia felhasználásával növelték szervezetük hatékonyságát, és ezért mindannyian esélyesek a Werner von Siemens Hatékonysági díj elnyerésére. A cég azért kereste az elmúlt évek hatékonyságnövelő beruházásait, hogy a jó példák bemutatásával ösztönözze a hazai gazdaság szereplőit a fenntarthatóbb működésre. A díj nyerteseit november 27-én jelenti be a vállalat.

Idén áprilisban hirdette meg a hazai Siemens a vállalat alapítójáról elnevezett hatékonysági díjat azzal a céllal, hogy megtalálja és bemutassa a legjobb hazai hatékonyságnövelő fejlesztéseket.  A három területen – közlekedés és infrastruktúra, ipari gyártás valamint egészségügy – beérkezett pályázatokat szakmai zsűri értékelte, előre meghatározott szempontok alapján. A fejlesztések komplexitása, innovatív jellege mellett kiemelt szempont volt, hogy milyen üzleti és társadalmi haszonnal jártak a beruházások.

A döntés eredményeként az ipari gyártás területéről az Opel Szentgotthárd Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a FAG Magyarország Ipari Kft., a közlekedés és infrastruktúra területéről a BKK Közút Zrt., a BKV Zrt. és a Budapest Music Center, míg az egészségügy területéről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Kórház, a Csongrád Megyei Egészségügyi Központ Hódmezővásárhely-Makó és a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum pályázata jutott a legjobbak közé.

A győztes pályázatokat november 27-én, ünnepélyes díjátadó keretében jelenti be a Siemens.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés