Connect with us

Hirdetés

technokrata

Cortanával érkezik a Windows 10?

Dotkom

Cortanával érkezik a Windows 10?

A személyi asszisztens is bekerülhet a Microsoft legújabb rendszerébe.

2011-ben valósággal letarolta a piacot az Apple a Siri névre keresztelt, intelligens asszisztensével. A Google gyorsan reagált a problémára, néhány hónappal később meg is született a Google Now, mely az androidos felhasználóknak nyújtott hathatós segítséget. A Microsoft kissé lemaradt a versenyben, hiszen a saját, Cortana névre keresztelt asszisztensük 2014 tavaszán jelent meg a Windows Phone 8.1 részeként.

Cortanas_look_in_Halo_4

Úgy tűnik azonban, hogy ezt a késést gyorsan a javukra fordíthatják, hiszen a legújabb információk alapján az asszisztens a tegnap bemutatott Windows 10 részét képezi majd, így PC-k százmillióira kerül majd fel a rendszer. Bár a tegnapi sajtótájékoztatón Cortana egy pillanatig sem szerepelt, a cég képviselői több ízben is kihangsúlyozták, hogy további funkciók hozzáadására készülnek, így egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez is bekerül majd a repertoárba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés