Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kedvezményes ajánlatok érkeztek az Inviteltől

Dotkom

Kedvezményes ajánlatok érkeztek az Inviteltől

Az Invilág csomagajánlatokkal az év végéig kedvezményesen élvezheti az Invitel széles televíziós csatornakínálatát és az internet, valamint a telefon nyújtotta előnyöket.

Ahogy közeledik a nyár vége, úgy rövidülnek a nappalok is, így munka vagy tanulás után szívesebben megyünk haza, hiszen hűvös, borongós időben jólesik az otthon melegében filmet nézni, zenét hallgatni, játszani, vagy épp a rokonokkal, barátokkal csevegni. Emellett személyes ügyeinket vagy a legfrissebb hírek böngészését is komfortosabb a kanapénkról intézni. Az őszi-téli időszakban így még fontosabbnak érezzük, mint máskor, hogy a kényelmes otthoni kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz mindenünk meglegyen. Az Invitel kiemelt feladatának tekinti, hogy ajánlatai keretében a családok számára tartalmas feltöltődést kínáljon. A vállalat legújabb tévé-, internet és telefonszolgáltatást, továbbá díjmentesen kipróbálható extrákat tartalmazó akciós ajánlatával egészen szilveszterig kedvezményesen élvezhetjük az otthoni lazítást.  Az új lakossági előfizetők augusztus 25-től kétéves, határozott idejű szerződéssel év végéig 1999 forintos havidíjért vehetik igénybe a legalább két szolgáltatásból álló Invilág csomagot. Így az előfizetők 2014. december 31-ig ugyanakkora havidíjért élvezhetik akár a legnagyobb Invilág csomag előnyeit és a díjmentesen kipróbálható extra szolgáltatásokat.

„Az Invitelnél kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink a saját igényeik szerint, tartalmasan tölthessék el az otthoni szabadidőt, mi pedig minél több lehetőséget és minőségi eszközöket nyújtunk ehhez. Legújabb ajánlatunkkal előfizetőink kedvezményes áron élvezhetik széles televíziós csatornakínálatunkat és az internet, valamint a telefon kínálta előnyöket az év utolsó napjáig. Ráadásul a megrendelt, három szolgáltatást egyben tartalmazó Invilág csomaggal 90 napig díjmentesen kipróbálható egy választott tematikus IPTV vagy digitális kábeltévés minicsomag és a Kaspersky vírusvédelmi szoftvere is. Bízunk benne, hogy mindezzel nem csak a kellemes és tartalmas kikapcsolódáshoz járulunk hozzá, de segítünk takarékoskodni is a rendszerint nagyobb kiadásokkal járó ünnepi időszakra” – mondta Langsteiner Marianne, az Invitel lakossági marketingigazgatója.

Az Invitellel kényelmes és tartalmakban gazdag időszak előtt áll

Az Invilág csomagok által kínált televízió-, internet- és telefonszolgáltatás többféle kombinációban érhető el. Már az alapcsomagokban is megtalálhatók a legfontosabb televízió- és, köztük a legnézettebb sportcsatornák és a kiemelt rádióadók. A nagyobb csomagok pedig még több filmet, sportot, zenét, közszolgálati és kereskedelmi, tudományos és gasztronómiai, valamint hír- és gyerekműsorokat tartalmaznak, hogy a család minden tagja megtalálja az érdeklődésének megfelelő programokat. A választék az Invitel IPTV és digitális kábeltévé előfizetői számára a tematikus minicsomagokkal tovább bővíthető és személyre szabható, ráadásul a legfrissebb kínálatból most egyet 90 napig díjmentesen kipróbálhatunk a kétéves csomagok mellett. A megrendelt határozott idejű Invilág csomag mellé szintén 90 napig díjmentes extraként kérhetjük a Kaspersky számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég vírusvédelmi szoftverét, amely több eszközre is telepíthető, így még biztonságosabban böngészhetünk, akár asztali számítógépünkről, akár táblagépünkről csatlakozunk a világhálóra.

A gyors döntés kifizetődik

Az új ajánlat különlegessége, hogy év végéig bármikor igénybe vehető, ám minél korábban rendeljük meg a kiválasztott csomagot, annál tovább élvezhetjük a kedvezményes időszakot. Az új lakossági előfizetők 24 hónapos határozott idejű szerződéssel év végéig 1999 forintos havidíjért vehetik igénybe a két vagy három szolgáltatást egyben tartalmazó Invilág csomagokat.  Az Invitel meglévő lakossági ügyfelei számára szintén 24 hónapos határozott idejű szerződéskötés esetén a jelenlegi előfizetésük mellé megrendelt új internet- vagy tévé szolgáltatás havidíja szilveszterig 999 forint. Így két új elem egyidejű megrendelésekor az új szolgáltatások 2014. december 31-ig érvényes havidíja 1998 forint. A csomagok után 2015 januárjától a hozzájuk tartozó havi díj fizetendő.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés