Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ősszel visszatér a Start menü

Dotkom

Ősszel visszatér a Start menü

Néhány hónapon belül egy nagyobb frissítés érkezik a Windows 8.1-hez.

A Windows 8 első igazán nagy frissítésekor sok javítást, változtatás és új funkciókat kaptak a felhasználók, viszont a Microsoft még mindig adós egy korábbi nagy ígéretével, a Start menü visszahozásával. Amikor az operációs rendszer megjelent, a felhasználók alaposan meghökkentek a teljesen átalakított, csempés kezelőfelület láttán. Gyakorlatilag újra kellett tanulni minden az alapoktól, amiben jelentős szerepet játszott az is, hogy eltűnt az évtizedekig meghatározó Start menü. Márpedig a felhasználók nyomásának egy ekkora óriáscég se tud ellenállni, így a következő esedékes frissítés során visszakerül a jól megszokott modul. Erre ősszel kerülhet sor, azon belül is szeptember első felében, bár erről a redmondiak nem adtak ki még semmilyen hivatalos megerősítést. Az őszi nagy javítócsomag másik fontos eleme a modern programok ablakban való futtatási lehetősége lesz. Akinek pedig ez sem elég, az legalább jövő év közepéig várhat, a Windows 9 megjelenése ugyanis ekkorra várható.

startmenuwindows9_r1_c1



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés