Connect with us

Hirdetés

technokrata

Napvilágra kerültek az Apple titkai

Dotkom

Napvilágra kerültek az Apple titkai

A legutóbbi bírósági napon új információkat osztottak meg az Apple képviselői.

A Samsung kontra Apple tárgyalások egyik fontosabb kérdése az, hogy a koreai vállalat honnan vette az ötleteit. A Samsung azzal érvel, hogy termékei egyáltalán nem másolatok, és különben is az Apple is a Sonytól lop – erről írtunk már egy korábbi cikkünkben – és így nincs értelme az egésznek. Az Apple ugyanakkor meg van győződve az igazáról és számos dokumentummal igyekszik ezt bizonyítani. Ennek eredményeként számos Apple titok került már napvilágra korábban, és  most sem maradtunk új információk nélkül.

A legutóbbi tárgyaláson Scott Forstall  a cég egyik alelnöke  ugyanis meglepő információkat  osztott meg. Az egyik ilyen, hogy 2011 januárjában a vállalat egyik vezetője hosszasan érvelt a 7 colos iPad létrehozása mellett. Ebben az időszakban az Apple nyilvánosan kérdőjelezte meg az eredeti iPad méreténél kisebb készülékek létrehozását, így ez mindenképpen meglepő információ. A mérnök ugyanis hosszú ideig használt egy 7 colos Samsung táblagépet, és mivel tetszett neki, levelet írt Tim Cooknak, hogy szerinte ezekben van jövő, és érdemes lenne foglalkozni velük. Forstall emellett beszélt az iPhone létrehozásának körülményeiről is. Elmondta, hogy a fejlesztés 2004-ben Project Purple néven indult, egy  körülbelül ezer fős csapattal, melynek egy külön szintet különítettek el, és komoly titoktartási szövegeket írattak alá a tagjaival. Eszerint semmiről sem beszélhettek, és ezt szimbolizálva az emelet ajtajára egy Harcosok Klubja felirat került, mely utalt arra, hogy a filmben szereplő klubtagok semmit sem oszthattak meg a külvilág felé.

Emellett beszámolt a fejlesztés nehézségeiről is. A fejlesztőknek ugyanis nagy problémát jelentett, hogy a csapat tagjai billentyűzethez és egérhez voltak szokva, és ezt a berögződést félre kellett dobni. Beszélt még arról is, hogy ő volt az, aki a dupla klikket szabadalmaztatta, mert netezés közben zavarta, hogy sokat kell a kijelzőn nagyítani. Így aztán kigondolta, hogy mi lenne, ha dupla érintésre a kijelző az oldal eredeti méretére nagyítaná a tartalmat.

A nap másik tanúja Phil Schiller az Apple marketingért felelős alelnöke volt, aki a készülékek promótálásának költségeiről beszélt. A bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy 2007-2011 között a kaliforniai vállalat mintegy 647 millió dollárt költött az iPhone népszerűsítésére. Ugyanakkor az iPad sem szégyenkezhet, a tablet  reklámozása mintegy 457,2 millió dollárt emésztett fel az Apple amúgy sem szűkös vagyonából.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés