Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vállalati költségcsökkentés a Kürttel

Dotkom

Vállalati költségcsökkentés a Kürttel

A KÜRT Zrt. tavaly novemberben dobta piacra hatékonyságnövelő szolgáltatás-csomagját, amelynek segítségével a cégek jelentősen mérsékelhetik informatikai költségeiket. A termék útnak indítása óta eltelt időszakban végrehajtott projektek tapasztalatait értékelte a KÜRT, hagyományos IT Esték rendezvénysorozatának márciusi összejövetelén, ahol meglepő és tanulságos tapasztalatokról számoltak be a szakértők.

A Kürt eddigi hatékonyságnövelő projektjeinek talán legfontosabb tanulsága, hogy jelentős költségek és erőforrások megtakarítására van lehetőség minden szervezetben, még azután is, hogy az alapvető takarékossági intézkedéseket már meghozták. Gondos előkészítéssel már rövidtávon is meggyőző eredményt lehet elérni, nem beszélve a közép- és hosszútávon realizálhatókról. Mindenekelőtt – a különböző időtávú hatásokat figyelembe véve és mérlegre téve – a költségvetési tételek között fontossági sorrendet kell felállítani. Érdemes elgondolkodni a meglévő tételek olcsóbb megoldásokkal történő kiváltásán, esetleg egyes folyamatok átütemezésén.

A cég a szolgáltatás elindítása óta felhalmozott piaci tapasztalatok alapján továbbfejlesztette költségcsökkentő és hatékonyság-növelő csomagját, amely így az IT folyamatok, az IT szervezet és a technológiai hatékonyság növelése, valamint a licencek, szupport szerződések, a kapacitás- és kvótamenedzsment területének optimalizálásán túl külön hangsúlyt helyez a legkritikusabbnak bizonyuló tényezőre, az IT szervezet és konfliktusainak kezelésére. A KÜRT szakemberei szerint e terület bizonyult szinte minden esetben “vízválasztónak”. Gyakran a konfliktusok kezelésén múlik egy-egy konszolidációs és optimalizációs program hosszú távú sikere.

A társaság eddigi vizsgálatai alapján elmondható, hogy általában az üzleti aspektusok ismeretének hiánya vagy mellőzése, a hatékony vállalati rendszermodellek hiánya és a helytelen döntési mechanizmusok vezetnek költséghatékonysági problémákhoz. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy a döntéshozók nem mindig kapnak megfelelő mélységű tájékoztatást a piaci termékekről, az adott rendszerbe való illeszthetőségükről, illetve teret kapnak a különböző, ellentétes érdekű belső lobbi folyamatok is a szervezetben.

“Néhány hónappal szolgáltatáscsomagunk rajtja után egyértelműen látszik, hogy az egyik legfontosabb feladatunk az ilyen projekteknél a belső konfliktusok, érdekellentétek felderítése és minél nagyobb mértékű csökkentése. Erre külső szakértőként, mintegy harmadik félként, sokkal jobbak a lehetőségeink, mintha a szervezet belülről próbálná meg megoldani ugyanezt”- nyilatkozta Kmetty József, a KÜRT vezérigazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés