Connect with us

Hirdetés

technokrata

3 milliárdból épül az Elektronikus levéltár

Dotkom

3 milliárdból épül az Elektronikus levéltár

2009. szeptember 7-én Dr. Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal, Prof. Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, és dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be az “Elektronikus levéltár” projekt indulását.

A projekt célja a köziratképző szervek, a törvényhozás, a központi közigazgatási, jogszolgáltatási szervek és önkormányzatok iratkezelési szabályzatában foglaltak szerinti maradandó értékű elektronikus iratok levéltárba kerülésekor az archiválási feltételek hosszú távú biztosítása.

Az elektronikus levéltár kialakítása azoknak az elektronikus iratoknak a megőrzését biztosítja, amelyek gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, tudományos, művelődési, műszaki szempontból fontosak, és folyamatos megőrzésük, olvashatóságuk biztosítása a történelmi múlt megismeréséhez, a közfeladatok folyamatos ellátásához, az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen.

A projekt megvalósításával a levéltárak e-levéltári szolgáltatásaikkal a közigazgatás hatékony partnerévé lépnek elő, a levéltári szolgáltatások széles körben elérhetővé tételével növelik az esélyegyenlőséget, és hozzájárulnak a tudásalapú társadalom hatékony kiépítéséhez.

A projekt egy hosszabb távú fejlesztés első üteme, amelynek végső célja valamennyi maradandó értékű elektronikus közirat és védett magánirat időkorlát nélküli megőrzése. A projektben létrejött virtuális elektronikus levéltári és technikai szolgáltatások elérhetővé válnak a később (a projekten kívül) csatlakozni kívánó levéltárak és iratképző szervezetek számára is.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a támogatás összege 2,9 milliárd forint.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés