Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már mi, magyarok is beléphetünk a virtuális valóságba

Viselhető Tech

Már mi, magyarok is beléphetünk a virtuális valóságba

Kolivri: elindult az első magyar VR videó és fotómegosztó oldal!

Az idei évben számos bejelentésnek lehettünk tanúi a Virtuális Valóság (Virtual Reality) területén, elég a CES-en bemutatott 360 fokos kamerákra, VR szemüvegekre, vagy az egyre jobb pixelsűrűségű, és kiemelkedő teljesítményű mobiltelefonokra gondolni. Látható, hogy a jóslatoknak megfelelően 2016 tényleg a VR éve lett.

A mobil alkalmazások fejlesztésével foglalkozó ARworks erre reagálva hozta létre a Kolivri nevű rendszerét, melynek segítségével bárki nézhet VR videót, akár VR szemüveggel, vagy anélkül, számítógépen, és mobiltelefonon: a hazai viszonylatban egyedülálló megoldást több hónapnyi fejlesztés és tesztelés alapozta meg, ennek eredményeképpen az internetes oldal mellett a Kolivri rendelkezik saját Android és iOS alkalmazással, valamint a Samsung Gear VR szemüveggel is működik.

sony-morpheus-vr-4285

Az indulással kapcsolatban Budaházy Szabolcs, az ARworks ügyvezetője és alapítója elmondta: „A VR körül még nagy a bizonytalanság a piacon, egyre többen szállnak be, de még sincs egy egységes rendszer, ami mögé beállhatnak a tartalomgyártók, vagy épp a nézők. A terjedést nehezíti az egyes platformok eltérő formátuma és kezelőfelülete is. A Kolivri elindításával az volt a célunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a VR tartalmakat, ezért olyan rendszert építettünk, amely okostelefonon is kiválóan működik.”

A Kolivri számára most a legfontosabb a stabil növekedés, így a nemzetközi mellett hazai közönségre, és tartalomgyártókra is számít. Ezzel kapcsolatban Budaházy Szabolcs elmondta: „Szeretnénk, ha mindenki megtalálná a számára érdekes és izgalmas videókat a Kolivri oldalán. Ugyan a 360 fokos kamerák még csak egy szűk körben terjedtek el, de hiszünk abban, hogy hamarosan egyre több amatőr és profi tartalom készül majd Magyarországon.”

smssunggearvr

A Kolivri lényege, hogy az internetes oldal mellett Android és iOS alkalmazással, valamint a Samsung Gear VR szemüveggel is működik. A Kolivri hamarosan elérhető lesz Oculus Rift szemüvegen, a jövőbeni tervek között szerepel még a HTC Vive-ra, valamint a Playstation VR szemüvegre történő fejlesztés is.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés