Connect with us

technokrata

Ezekért az okosórákért őrül meg most az internet

ef433d2391d654aa37817295ce10f4a0_original

Viselhető Tech

Ezekért az okosórákért őrül meg most az internet

Két új okosórát is leleplezett a Pebble.

Már korábban is nagy sikereket könyvelhetett el a Kickstarteren a Pebble, az okosórák készítésével foglalkozó vállalat ugyanis tavaly több mint 10 millió dollárt gyűjtöttek össze a Time névre keresztelt órára. A siker idén is folytatódik, ezúttal három újdonságra, a Pebble 2-re, a Pebble Time 2-re és a Core névre hallgató fitnesz trackerre gyűjtik a pénzt. A megcélzott, egymillió dolláros összeg persze most is rendkívül hamar összejött, a cikk írásának pillanatában (azaz 34 nappal a gyűjtés vége előtt) 7,5 millió dolláron áll a számláló.

A legtöbben valószínűleg a Pebble 2-re ruháznak majd be, a 129 dolláros (36 ezer forint) áron piacra kerülő modell a sportolók jó barátja lesz, hiszen nem elég, hogy könnyebb és vékonyabb elődjénél, de tovább is bírja, mivel akár egy hétig is működik egyetlen töltéssel.

 

ef433d2391d654aa37817295ce10f4a0_originalMindkét modell közös jellemzője, hogy lépésszámlálóval, pulzusmérővel és alvásfigyelővel kerülnek piacra illetve a víz sem probléma számukra, hiszen akár 30 méterig bírják a strapát. Azonban a Pebble Time 2 fém házat és 7 helyett 10 napos üzemidőt is nyújt a tulajdonosának. Épp ezért drágább is társánál, 199 dollárt (56 ezer forint) kér érte a gyártó.

7d764f09ddd7a768127fbaf7647001ed_original

Végezetül a Core is érdemel néhány mondatot, hiszen ezt is kifejezetten az aktív életsítlusú vásárlóknak szánták. Az apró újdonság a telefonunkkal összekapcsolva képes a sportolás figyelemmel követésére (hiszen van benne GPS és lépésszámláló is), használhatjuk akár a Spotify-on lévő zenék hallgatására és még a hívást is fel tudjuk vele venni.  Sőt, készült belőle egy hackereknek szánt kiadás is, amit a hozzáértők a saját igényeik szerint programozhatnak fel.

1a670a7dffc2005c17aea19f5834326b_original

A Pebble szerint így akár az is megoldható, hogy egy gombnyomásra Uber-t hívjunk, vagy épp megnézzük, hogy merre jár a háziállatunk (persze ez utóbbihoz okosnyakörv is kell). A Pebble Core a gyártó többi modelljéhez hasonlóan visszafogott árcédulával rendelkezik, egy példányért 69 dollárt (19 ezer forint) kérnek.

a0baf7735041c70f7bab6868b992957f_original

A gyűjés alatt persze olcsóbb árakkal is találkozhatsz, ezért érdemes ellátogatnod a Pebble Kickstarter oldalára. Sajnos az újdonságok kézbevételére még egy kicsit várni kell, a Pebble novemberben szállítja az első darabokat.

Forrás: Kickstarter via HVG



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Technokrata a Face-en

Tesztek