Connect with us

A jövő okosóráját a bőröddel irányíthatod

skintrack

Viselhető Tech

A jövő okosóráját a bőröddel irányíthatod

Legalábbis, ha elkészül a SkinTrack végeleges verziója.

Kétségtelen tény, hogy az elmúlt időszak egyik legfelkapottabb kategóriája volt az okosóráké. A viselhető eszközök piacára szinte minden gyártó beszállt már, a legtöbb vállalat pedig ugyanarra a technológiára, az érintőképernyőre bízta az újdonságai vezérlését. Ez a felület viszont sok embernek kicsi, ők vagy megszokják ezt a kényelmetlenséget, vagy olyan modellre váltanak ami nem rendelkelkezik ilyennel (például a Withings okosórái). A Carnegie Mellon Egyetem kutatói most viszont kidolgoztak egy olyan megoldást, amivel egycsapásra megoldódhat az apró érintőképernyő problémája, hiszen az eszköz vezérlését az emberi bőrön oldanák meg.

A  SkinTrack névre keresztelt technológia lényege, hogy az óraszíjba elektródákat helyeznek, amelyek érzékelik a felhasználó másik ujján lévő gyűrű által kibocsájtott jelet (ezt sajnos kötelező viselni, enélkül nem működik a fejlesztés). Így gyakorlatilag az érintőképernyőnél jelentősen nagyobb felületen irányíthatjuk a készüléket. Azért még nem tökéletes a SkinTrack, hiszen a kutatóknak egyelőre még meg kell bírkózniuk az izzadással és a mozgással is. Épp ezért egyelőre még megtippelni sem lehet, hogy mikor kerülhet piacra az első, SkinTrack technológiával ellátott okosóra, de ha a fejlesztők sikerrel veszik az akadályokat, akkor talán már 1-2 éven belül találkozhatunk ilyen megoldással.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő