Connect with us

Hirdetés

technokrata

Meglepő kijelentés: Nem elég jó az Apple Watch?

Viselhető Tech

Meglepő kijelentés: Nem elég jó az Apple Watch?

Nem tudnak elég funkciót beletenni, ezért egy új, kifejezetten egészségügyi eszközön dolgoznak.

Tim Cook a ma reggeli Telegraph-nak adott interjújában elmondta, hogy nem az Apple Watch lesz az első számú egészségügyi eszköze a cégnek. Elmondása szerint tovább fejleszteni az okosórát, és felszerelni ehhez kellő funkciókkal meglehetősen hosszas folyamat lenne az állami szabályozás miatt (FDA), hiszen számos teszten kell megfelelnie az eszköznek.

Ez véleménye szerint visszatartaná az Apple-t, így egy másik újdonság veheti át ezt a szerepet. Ez szembemegy minden eddig hallott pletykával, azonban még mindig nem tudjuk pontosan mire gondol a CEO.

Sajnos nem árulta el, hogy pontosan miről van szó, ezért lehet, hogy csak egy app lesz, de az sem kizárt, hogy egy teljesen új eszközt készül. Ez sajnos nem lenne jó hír az alig több mint egy éves órának, hiszen már mindenki várta a fejlettebb funkciókat.

Forrás: The Telegraph



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés