Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Xiaomi hamarosan átveheti a vezetést?

Viselhető Tech

A Xiaomi hamarosan átveheti a vezetést?

Egy újabb siker, amely a legdinamikusabb kínai márkához köthető.

A kínai gyártók előretöréséről már számtalanszor beszámoltunk, közülük is kiemelkedik a Xiaomi, amely az elmúlt évek alatt robbanásszerűen tört be a legnagyobbak közé. Mivel az okostelefonok mellett most a viselhető okoskütyük piaca pörög leginkább, hát ide is betették a lábukat, nem is akárhogyan. Az IDC friss, viselhető eszközökkel (okosóra, okos/fitness karperec) kapcsolatos felmérése szerint az idei év első negyedévben a Xiaomi egyből a másik helyet szerezte meg. A 2,8 milliós darabszám mellett inkább a közel 25%-os piaci részesedés tűnik masszívnak, ráadásul ne feledjük, hogy nekik jelenleg csupán egyetlen ilyen kütyüjük van, a Mi Band fitness karperec.

2015q1_okosora

Az első helyen a Fitbit található, ők a piac nagyjából 1/3-át birtokolják. Ám a Xiaomi olyanokat tudott megelőzni, mint a Garmin vagy épp a Samsung, utóbbinak ráadásul számtalan okosórája van kínálatban és már a Xiaomi előtt piacra lépett. Ám az igazán érdekes helyzet még csak ez után, a második negyedévtől indul, hiszen a jelen felmérésben még nem szerepel az Apple Watch, miután annak értékesítése csak a negyedév lezárulta után kezdődött el. Mindenesetre a jelenlegi adatokból kiindulva nem a Samsung vagy épp a listán sehol sem szereplő LG és Sony lesz a kihívója az Apple-nek, hanem a Xiaomi, akik talán a verseny fokozása érdekében egy okosórát is piacra dobnak majd.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés