Connect with us

Hirdetés

technokrata

Felkerült a Play Store-ba a Sony SmartWatch 3

Viselhető Tech

Felkerült a Play Store-ba a Sony SmartWatch 3

A Sony legújabb okosórája hamarosan megrendelhető lesz mindössze 250 dollárért.

Nem is volt olyan rég, hogy a Sony lerántotta a leplet a SmartWatch 3-ról, mely ma már a Google Play Store-on is megjelent. Sajnos pontos dátumot még nem tettek közzé, te biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan elérhető lesz a készülék a keresőóriás webshopján.

Ahogy a lenti screenshotról is jól látszik az eszköz mindössze 250 dollár lesz, ami nem sok ahhoz képest, hogy a Google Android Wear rendszerét tudhatja magáénak, amiért számos más készülék esetében ennek a kétszeresét is elkérhetik. A korábbi tervek szerint az óra nem ezt futtatta volna, de örülhetünk, hogy a Sony is beadta a derekát.

A Smartwatch 3 egy 320 x 320-as képernyővel és egy Qualcomm Snapdragon 400 processzorral érkezik, 512 GB RAM és 4 GB belső tárhely mellett. Egy beépített GPS chipes is kapunk, amivel akár telefonunk nélkül is rögzíthetjük a megtett távolságot futás közben.

A viselhető eszközhöz több színű szíj is elérhető lesz, azonban azt még nem tudjuk, hogy a Google Play Store-ban avagy máshol rendelhetjük meg majd ezeket.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés