Connect with us

Hirdetés

technokrata

Repülnek és ugrálnak a Parrot legújabb kütyüi

Viselhető Tech

Repülnek és ugrálnak a Parrot legújabb kütyüi

Két érdekes, mobilról vezérelhető eszközt mutatott be a Parrot.

A Parrot céget legtöbben a Bluetooth mobilos kiegészítőiről ismerik, de gyártanak ők mást is. Az AR.Drone távirányítható repülő például egy igen jópofa szerkezet, ráadásul ebből már a második generációnál tartunk. Azonban az igen borsos ára miatt elég kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ilyen játékszert vegyenek. Most viszont megérkezett a MiniDrone nevű változat, amely az eredetihez képest nem csak fizikailag, hanem várhatóan árban is kisebb szintet üt majd meg. Természetesen a kisebb méretért áldozatokat is kell hoznunk, jelen esetben a kamerának már nem jutott hely. A négy apró hajtómű mellett érdekes opció, hogy kétoldalra egyfajta “védőkereket” tehetünk rá, amely megóvja a berendezési tárgyainkat, falainkat attól, hogy a géppel nekihajtsunk, ami persze a hajtóművek épségére is pozitív hatással van. Szintén fontos változás, hogy a MiniDrone már nem WiFi-n, hanem Bluetooth-on kapcsolódik az okostelefonunkhoz, ez persze a hatótávolság csökkenését is magával vonja. Ez talán nem is nagy baj, mivel a méretcsökkenéssel az akkumulátor is gyengébb lett, egy töltéssel 8 percig tudjuk reptetni, iOS vagy androidos eszközről.

parrot_minidrone

Ha már lúd, legyen kövér alapon a MiniDrone mellett bemutatták a Sumo nevű kiegészítő kütyüt is, amit picit nehéz kategorizálni. Ugyanúgy egy mobillal távirányítható cuccról van szó, de ez nem helikopter, sőt repülni sem tud, ellenben úgy néz ki, mint ha egy Seegway-ről leszedtük volna a kormány részt. A kétkerekű Sumo nem csupán gurulni képes, hanem akár 80 centi magasra felugrik, ezzel bizonyára a frászt hozva a közelében tartózkodó emberekre és állatokra. Ebben a gépben van viszont kamera, amivel nem csak láthatjuk, merre gurulunk vele, hanem az egészet rögzíthetjük is videóként, épp ezért itt WiFi kapcsolatban van a vezérlő eszközzel. A villogó LED-ekkel megspékelt, narancs-fekete színe miatt egyébként is feltűnő Sumo megjelenési ideje és ára még nem ismert.

parrot_sumo



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés