Connect with us

technokrata

Szerkesztői levél: „Okosóra, hja…”

galaxygear

Viselhető Tech

Szerkesztői levél: „Okosóra, hja…”

A tegnapi Samsung okosóra megjelenése nyilvánvaló bizonyíték arra, amit már eddig is tudtunk: az elmúlt több mint egy évtizedben minden önálló gondolatot mellőző, kopipészt gyártó teljesen félreértette a viselhető technológia fogalmát.

„Előzzünk meg mindenkit, és hozzunk ki mi először idén okosórát!” – hangozhatott el valami hasonló a koreai gyártó központjában, melynek következményeként tegnap be is mutatkozott a Samsung Galaxy Gear, mellyel újfent nyilvánvalóvá tette a Samsung azt, hogy önálló ötlete gyakorlatilag egyáltalán nincsen. Nemcsak azért, mert a karon lévő érintőképernyőt már évekkel ezelőtt fél tucatnyian kitalálták (pl. Sony Smartwatch, iPod nano, és számos kínai gyártó), hanem azért is, mert a viselhető technológiát, mint fogalmat valahogy teljesen félreértelmezte a cég.

f6edc5e6-b2eb-11e2-a7bf-29d7ce2ea1c0_11953542_H1212482--646x363

A Samsung Galaxy Gear-rel a csuklónkkal tudunk fotózni, és az órát csak Samsung telefonnal tudjuk használni. Vannak rá hype appok is, melyek élménye természetesen szintén csak Samsung telefonnal együtt teljes. Mellőz azonban minden olyat, amit mondjuk 2013-ban egy okosórától elvárhatnánk: esetleg a szíjba beépített optikai vezetéknélküli 3D egér funkciót, vagy mondjuk a Thalmic Labs MYO-hoz hasonló olyan technológiát, amiért valóban értelme lenne egy ilyen eszköznek a hétköznapokban.

galaxygear

2013-ban a Michael Knight beszélő óráját kihozni Galaxy márkanévvel véleményem szerint őrült ciki. Pláne úgy, hogy azért ha még a konkurens nem is dobott ilyet piacra, de azért teljesen jól látszanak azok a trendek, amik a viselhető technológiát nemcsak viselhetővé, hanem élvezhetővé, netán értelmessé teszik majd a jövőben. Lehet, hogy érdemes lett volna megvárni megint a konkurenciát és rátapadni a CTRL+C-re, majd az ügyvédekre bízni a pixelek közötti különbségek megállapítását.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Technokrata a Face-en

Tesztek