Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Elektrotechnikai Múzeumot minden kütyümániásnak látnia kell!

LifeStyle

Az Elektrotechnikai Múzeumot minden kütyümániásnak látnia kell!

Évek óta járok a tanítványaimmal az Elektrotechnikai Múzeumba és egyszerűen nem lehet megunni! És az évek során nem találkoztam olyannal, akinek ne tetszett volna. Miben áll a varázs? Talán az írás végére kiderül…

Töredelmesen megvallom, hogy én magam soha nem szerettem a történelmet. Semmilyen formában. Sőt, kifejezetten viszolyogtam tőle és mindig azt gondoltam, hogy abban a korban jó élnem, amelyikben éppen élek és semmilyen tekintetben nem vágynék másikba. Visszafelé legalábbis, előre meg ki tud gondolkodni? Talán a reál beállítottságomnak köszönhető, hogy sokkal jobban érdekelt a fizika, a matematika, a kémia, a biológia. Talán azért, mert ezeket sosem kellett magolni, hanem inkább megérteni. Nem véletlen, hogy az összes diplomám reál. A mai napig durva hiányosságaim vannak a történelem terén, nem tudnék felsorolni 5 magyar királyt és fogalmam sincs, kik voltak a Jagellók, meg a Habsburgok. Nem vagyok erre büszke, de ez talán már így is marad.

DSC08795_resize

Ezzel együtt mindig félelemmel vegyes csodálattal figyeltem a közelmúlt emlékeit és vonzottak a régi tárgyak. Főként azokért a dolgokért tudtam és tudok lelkesedni, amelyek hatással vannak a mindennapi életünkre. Amelyeket nagyapáink és apáink is használtak. Amelyekre gyerekkoromból én magam is emlékszem. Így aztán nem igaz, hogy ne érdekelne a történelem, csak az a része nem érdekel, amelynek semmi érezhető hatása nincs az életemre. Így múzeumba járni például szeretek, főleg olyan múzeumokba, ahol az erősen reál érdeklődésemnek megfelelő gyűjteményekkel találkozhatom.

DSC08810_resize

Az Elektrotechnikai Múzeumba valamikor a 90-es évek közepén jutottam el először. Másoddiplomás képzésben (munkavédelmi szakmérnök jelöltként) tanultam villamosság biztonságtechnikáját és ezen tantárgy keretén belül mentünk el alapozni a múzeumba. Mert bizony aki nem villanyász végzettségű, annak a villamossággal kapcsolatos alapismeretei eleve hiányosak, és ezek az ismeretek az évek során még meg is fakulnak. Az Elektrotechnikai Múzeum akkoriban még jobb napokat látott, számomra meghatározó élmény volt. Helyre tette az elektromossággal kapcsolatos dolgokat és egészen másként kezdtem nézni erre az energiára. A szakmám során számos olyan balesettel találkoztam, amelyek nagy valószínűséggel elkerülhetőek lettek volna, ha a balesetet szenvedett személy jobban tisztában van a villamosság veszélyeivel és az ellenük való védekezés módjával.

DSC08803_resize

Ugorjunk úgy 15 évet és elérkezünk a 2010-es évhez, amikor is a sors úgy hozta, hogy munkavédelmi technikusoknak taníthattam – és taníthatok azóta is – több olyan modult is, amelyekben jellemzően a reál tantárgyaké a szerep. És úgy adódott, hogy a villamosság biztonságtechnikája tantárgy is hozzám került és hiába nem vagyok villamos mérnök, tanítanom kell azóta is. Szinte törvényszerű, hogy a hallgatóimnak is meg szerettem volna mutatni azt a helyet, ahol én magam is képbe kerültem a villamossággal kapcsolatosan. Az Elektrotechnikai Múzeum ugyanott van, és drasztikus szervezeti átalakítások után, főként az ott szinte ingyen dolgozó szakvezetőknek (a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítványtól kapnak némi tiszteletdíja, a múzeumtól nem) köszönhetően ma is magas színvonalú kiállításokkal várja a látogatókat. És hogy miért kell elmenni, helyesebben elzarándokolni ide a kütyük iránt érdeklődőknek? A hosszas bevezető után jöjjön most ez, szigorúan szubjektíven megmutatva.

DSC08806_resize

Az Elektrotechnikai Múzeum Budapesten van, a VII. kerület Kazinczy utca 21. szám alatt. Gyors Google-keresés után könnyen rátalálunk a honlapjára (meg ide kattintva is), ahol az összes információt megkapjuk a múzeumról. Hogyan érdemes odamenni? Én a tömegközlekedést vagy a kerékpárt javaslom. Mindkét körútról pár perc sétával elérhető a múzeum, járművel a Károly körútról a Dob utcán tudunk felé haladni, az Erzsébet körútról pedig a Wesselényi utcán. A Kazinczy utcáról nyílik a nagy fekete kapu, már majdnem a Wesselényi utca sarkán. El sem lehet téveszteni. A múzeum keddtől péntekig 10-17 óra között, szombaton pedig 10-16 óra között várja a látogatókat. Érdemes tárlatvezetést kérni előzetesen telefonon, mert a szakvezetők olyan hihetetlenül érdekesen tudnak minket bevezetni az elektrotechnika világába, ami megéri a tárlatvezetés díját. Ha diákcsoportban megyünk, akkor 10 fő felett fejenként 100 (!!!) forint a belépő, ha felnőttként, baráti társasággal, akkor a kemény 300 (!!!) forintot is elkérhetik 10 fő feletti csoport esetén. Aki egymaga akarja meglátogatni a tárlatot, az maximálisan a teljes árú belépőre 800 forintot kell kifizessen. Röviden tehát nem elég, hogy ezt a múzeumot meglátogatni tényleg felejthetetlen élmény, még olcsó is.

DSC08816_resize

Az Elektrotechnikai Múzeum manapság a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részeként működik. Sajnos ahogyan én látom, amióta az MMKM alá rendelték ezt a múzeumot, nem járnak rá jó idők. Eleve megcsappant a személyzet, téli időszakban a kiállítótermek nagy része fűtetlen és a szakvezetők a múzeumtól fizetést nem kapnak, így járnak be és tartják meg azokat az előadásokat, amelyeknek a színvonalából erre sosem következtetnénk. Mint laikus, sosem fogom megérteni, miként lehet egy ilyen egyedülálló múzeumot (nemhogy Európában, de a világon sincs még csak hasonló sem) ilyen szinten elhanyagolni. Egy időben a múzeum zárva is volt, mert kiállítóhellyé minősítették, amelyet be lehet hónapokra zárni. Szerencsére manapság újra látogatható télen is, de érdemes melegen öltözni, mert a kiállítóhelyeken tényleg nagyon hideg van. Minden tiszteletem a szakvezetőké, akik ilyen körülmények között is magas színvonalon, hihetetlen türelemmel és ismétlem: fizetés nélkül vezetnek minket végig a páratlan gyűjteményen.

DSC08815_resize

Az első érvem tehát amellett, hogy ezt a múzeumot minden kütyümániásnak meg kell látogatni legalább egyszer az, hogy legalább mi, akik hobbiként, szakmaként az elektromossággal működő ketyerék szerelmesei vagyunk, próbáljuk meg életben tartani ezt a szentélyt. Egyszer el kell jönni ide, másodszor már úgyis hoz a szívünk és az is biztos, hogy a barátainknak is meg akarjuk majd mutatni ezt a helyet. Azt sokan tudják, hogy mi, magyarok nagyon sok mindent feltaláltunk, de azt már kevesebben, hogy kis túlzással ami az elektromosságban jelentős találmány, azt vagy magyar találta fel, vagy Magyarországon tanult ember. Legyen szó dinamóról, egyenáramú motorról, feszültségsokszorozásról, transzformátorról, hologramról, világítástechnikáról, színdinamikáról. A múzeumlátogatás végére ezek a dolgok is a helyükre kerülnek a fejünkben és egészen másként nézünk majd mindennapi életünk elektromos használati tárgyaira is.

DSC08804_resize

A fő érvem mégsem ez a múzeum mellett. A fő érvem az interaktivitás, a rendhagyó múzeumpedagógia, amiben az Elektrotechnikai Múzeum igencsak kiemelkedik. Itt ugyanis lehetőség van rendhagyó fizikaórák megtartására, melynek keretén belül megismertetnek bennünket a statikus feltöltődéssel, sőt saját bőrünkön is érezhetjük azt. Persze el lehet magyarázni a tanítványoknak, hogy miért esik le a villanyszerelő a létráról, akikor megrázza az áram, de aki egyszer a saját bőrén érezte, mit is jelent néhány milliamper, annak többet nem nagyon kell magyarázni.

DSC08799_resize

Órákon át szoktam magyarázni az áramkörbe kerülés alapeseteit is és a hallgatók többnyire meg is értik, de amikor az ember a saját bőrén érzi, milyen is, az, ha az áram átszalad rajtunk, azt nem fogja elfelejteni. Persze vannak, akik eleve meg sem merik próbálni, de a vállalkozó kedvűeknek biztosan felejthetetlen élmény ez is.

DSC08798_resize

Az sem túl gyakori, hogy a látogatók számára több százezer voltot felhalmozva házi villámot állítsanak elő és amikor az ember először látja, mire képes az elektromosság, azonnal megérti, miért is veszélyes és miért nem játék. Minden gyereknek minimum egyszer látnia kellene valami hasonlót.

http://www.youtube.com/watch?v=QNeR4cXrhzc

Az emberi test ellenállását is magyarázni szoktam, de a hallgató igazán akkor érti meg miről is győzködtem órákon át, amikor saját maga meg tudja mérni a saját ellenállását és látja, hogy ember és ember között mekkora különbségek tudnak lenni. Mert ugye mondanom sem kell, hogy ilyet is lehet a múzeumban. És még számos boszorkányságot, szellemfilmekbe illő jeleneteket.

DSC08807_resize

Ha a forgó mágneses tér és az aszinkron motor működése érdekel minket, azt is megértjük pár perc alatt. Lehet órákon át magyarázni, de minek, ha szemléltetve azonnal leesik a lényeg?

DSC08813_resize

És még a múzeumban nem is jártunk. Számos terme van és röviden úgy jellemezhetnénk, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. Ha a világítástechnika érdekel minket, ha a vasút-villamosítás, ha a háztartási gépek fejlődése, ha bármi más elektromossággal kapcsolatos dolog, garantáltan órákat tölthetünk el a múzeumban úgy, hogy még csak a töredékét láttuk a látnivalóknak. Így aztán azt előre lefogadom, hogy aki egyszer eljön, az eljön másodszor, harmadszor, sokadszor is. Korra, nemre tekintet nélkül.

DSC08802_resize

Nem túlzás tehát azt mondani, hogy az Elektrotechnikai Múzeumot egyszerűen látni kell! Még szikrázó születésnapot is tarthatunk itt, 20 fő gyereket tudnak egyszerre fogadni és az biztos, hogy egy ilyen születésnap örökre élmény marad. Kevés dolog van az életben amit bizton állíthatok, de ezen kevesek közé tartozik az, hogy aki egyszer ide ellátogat, az nem fogja megbánni…

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés