Connect with us

technokrata

Szabadtéri laboratórium: közösen dolgozik Somogyban a fényszennyezés csökkentésén az ELTE és az E.ON

Tudomány

Szabadtéri laboratórium: közösen dolgozik Somogyban a fényszennyezés csökkentésén az ELTE és az E.ON

Szabadtéri laboratórium: közösen dolgozik Somogyban a fényszennyezés csökkentésén az ELTE és az E.ON

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldást hoztak Bárdudvarnokra

Meleg fehér fényre cserélték a Somogy megyei Bárdudvarnok közvilágításában az E.ON munkatársai a korábbi hideg, kékes fényt.

01-rs

Éjszaka pedig borostyán színben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve ezzel a világon mindenhol egyre jelentőseb problémát okozó fényszennyezést. Az együttműködés során Magyarországon először telepítettek olyan új rendszert, amelynek a káros fények csökkentése volt az elsődleges célja.

Egyre több nemzetközi felmérés igazolja, hogy a fényszennyezés egészségügyi, közlekedésbiztonsági, ökológiai és tájvédelmi szempontból is ártalmas lehet, ezért indult el az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével 2017 szeptemberében a “Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” nevű projekt európai uniós támogatással.

A közvilágítási rekonstrukcióhoz az egyetem pályázata biztosította az anyagiakat.

A létrejött „szabadtéri laboratórium” világviszonylatban is egyedülinek mondható, hiszen valós településeken, a valóságnak megfelelő körülmények között végezhetnek a szakemberek hiánypótló kutatásokat

– mondta Prof. dr. Kolláth Zoltán, a projekt szakmai vezetője. Az eredmények segíthetnek a közvilágítási megoldások környezettudatos kialakításában más helyszíneken is.

02-nem-jut

Az egyetemmel a kivitelezésben együttműködő E.ON olyan közvilágítást épített ki a Hungaro Lux Light Kft. által gyártott lámpák felhasználásával, amely csökkenti a fényszennyezést, miközben funkcióját is maximálisan betölti.

Az E.ON folyamatosan olyan megoldásokon dolgozik, amelyekben kiemelt szempont a fenntartható jövő, a természet védelme és az egészséges környezet kialakítása. A kihelyezett lámpatestek újdonságnak számítanak és kifejezetten a fényszennyezés csökkentését szolgálják”

tette hozzá Lehoczki Balázs, az E.ON Energiakereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A kivitelezésben gondoltak a közeli Zselici Csillagoségbolt-parkra is, így közvetlenül az égbolt irányába nem világítanak lámpatestek. Ezzel javul az égbolt láthatósága, és a környékbeli falvakból is szebb látványt nyújt az éjszakai csillagos ég.

Bárdudvarnok nem csupán egészségesebb és kellemesebb hely lett a fényszennyezés csökkentése után. Az új rendszerrel energiát is megtakarítunk, egyben kutatóközponttá vált településünk

– mondta Mester Balázs, polgármester.

További Tudomány

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom