Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Sony Xperia Z2 – Túl a csúcson

Mobil tesztek

Teszt: Sony Xperia Z2 – Túl a csúcson

Minden eddiginél jobban sikerült a Sony legújabb zászlóshajója.

A Sony Xperia modellsorozat legújabb csúcskészüléke kerül most terítékre. Nagy elvárásaim voltak a Z2-vel szemben, de nem is okozott csalódást.

Csomagolás

A doboz tartalma egy headset, töltőkábel és töltőfej, illetve a papírok és maga az eszköz. A teszt idejére kaptam hozzá külön egy zajszűrős prémium fülhallgatót, amivel tényleg élvezetes a zenehallgatás, és valóban működik a külső hangok elnyomása.

Külső

Az Xperia Z2 külseje apró finomításokat kapott a Z1-hez képest. Elsőként észrevehetjük, hogy az előlapon alul és felül is hosszabb rácsot látunk, itt bújnak meg a hangszórók, ugyanis a Z2-ben ezek már sztereóban szólnak. A mérete is nőtt pár millimétert, ami a kissé nagyobb kijelzőnek köszönhető. A másik feltűnő változás a keret színe, ugyanis felcserélődtek a színek. A nagyobb rész lett a fényes alumínium, míg a vékonyabb rész a mattszürke.

P1020466

Az előlap egyetlen hatalmas üvegből áll, ami alatt az 5,2 hüvelykes, Full HD IPS panelt találjuk. A színei, betekintési szögei és a fényerő egyaránt kiválóak, egy rossz szavunk nem lehet rá. Felette a Sony márkajelzés, előlapi kamera, értesítő LED, valamint a közelség- és fénymérő szenzort találjuk. Az Xperia Z2 jobb oldalára a microSD kicsiny ajtaja, a bekapcsoló gomb, a hangerőszabályzók és a kétállású kameragomb került. Alul csak a mikrofon rejtőzik, míg a baloldalt a dokkolócsatlakozó és a hosszú ajtó alatt megbúvó microUSB és microSIM kártyahelyek vannak. A felső élen a 3,5 mm-es jack aljzat és a másodlagos mikrofonnal találkozunk.

P1020467

A hátlap szintén üvegborítást kapott, alul az Xperia logó, fölötte a Sony felirat és az NFC jele. A bal felső sarokban találni a hátlapi kamerát és a hozzá tartozó LED segédfényt. A hátlap alatt egy 3200 mAh-s akkumulátor terpeszkedik, ez nem cserélhető, hiszen nem bontható meg a készülékház, de cserébe IP58 por- és vízállósági tanúsítvánnyal rendelkezik. Az üzemidőről azt tudom mondani, hogy 1 napot biztosan kibír, de a 2 nap is megcélozható vele, akár átlagos használat mellett is.

Hardver/ Sebesség

Az Xperia Z2 már a Qualcomm Snapdragon 801 processzorral lett szerelve, ebben a hardverben pedig négy darab 2,3 GHz-es processzormag tevékenykedik, egy Adreno 330-as GPU-val egyesítve. Az operatív memória mérete 3 GB, míg a belső tárhely 16 GB-os és bővíthető microSD kártya segítségével.

Screenshot_2014-06-23-23-48-30

A készüléken az Android 4.4.2-es verziója fut, a Sony felületével egybekötve. A sebességgel probléma nincs, minden nagyszerűen működik, nincsenek hosszú átfutási idők. Csúcsmodell mivoltából arra következtetne az ember, hogy tele lett zsúfolva minden extra programmal, pedig csak a szükségesebbeket telepítették előre.

Screenshot_2014-06-23-23-50-19

Az extrák közt feltűnik a híres TrackID, Update Center, Vine, OfficeSuite, Navigáció (30 napos próbaverzió), Rajz, Pixlr Express és PlayStation Mobile. Tehát tudunk képet szerkeszteni, eltévedni se fogunk egy darabig és még az Excel fájljainkat is tudjuk vele kezelni. Fontos funkció még, hogy bele került a dupla kattintásos ébresztés is, ami az LG készülékeiből már ismerős lehet, ott ezt Knock Code-nak hívják (de itt lezárni nem tudjuk ezzel a módszerrel).

Multimédia

A hátlapra az előd Z1-ből ismert 20,7 megapixeles, Sony G lencsés, autófókuszos optika került, ennek paraméterei nem változtak, inkább szoftveres javításokkal igyekeztek még jobb teljesítményt kicsikarni belőle. A fotók részletgazdagok a felbontásnak köszönhetően, azonban a sötétebb helyeken hajlamos a zajosodásra és az elmosódásra is. Ezektől eltekintve teljesen korrekt a kamera teljesítménye.

DSC_0090
DSC_0035
DSC_0089

A videózás itt már komoly szerepet kap, hiszen akár 4K-s videofelvételeket is készíthetünk, mindezt 30 fps sebességgel, Full HD videofelvételnél pedig akár 60 fps-ben is rögzíthetünk. Persze ezeket a csúcskategóriás hardvernek köszönhetjük, ami ilyenkor keményen dolgozik, sajnos ezt az erőteljes melegedésből érzékelhetjük is.

Screenshot_2014-06-23-23-52-06

A zenehallgatásról a Walkman alkalmazás gondoskodik. Véleményem szerint ez a készülék már hangosabban szól, mint az Z1 vagy Z1 Compact, de még mindig nem éri el a HTC BoomSound hangerejét. Van mély és magas is, a sztereó hangszórók jól, de nem elég hangosan szólnak, fülesen persze más élményt nyújt, ott már élvezhetőbb a produkció. A repertoár részét képezi a hangszínszabályzó, ismétlés és az albumborító megjelenítése.

Screenshot_2014-06-23-23-48-55

Az FM rádió rendben működik, teszi a dolgát és természetesen RDS képes. A készülék adatkommunikációja kiváló, van LTE támogatás, WiFi (a/b/g/n/ac), DLNA, Bluetooth 4.0, NFC és az USB OTG-t is támogatja. Egyedül az infra maradt ki, de elvoltam nélküle is, nem létszükséglet véleményem szerint. A telefonfunkciók teljesen korrektek, de azt nem szereti a készülék, ha a vállunkkal szorítjuk a fülünkhöz, ugyanis olyankor már nehézkesen hallanak a vonal túlsó végén.

Összegzés

P1020469

A Sony Xperia Z2 engem leginkább az Xperia T-re emlékeztet, utoljára talán azért voltam ennyire oda, mint a mostani tesztalanyunkért, ugyanis minden téren jól vizsgázott. Nekem elsősorban az a fontos, hogy az akkumulátor jól bírja, a kijelző minőségi legyen, a kezelhetőség rendben legyen és ne fagyjon ki három egyszerre futtatott alkalmazástól. Nem utolsó sorban a kamera minősége is megfelelő volt számomra, egy olcsóbb digitális fényképező szintjét már könnyedén tudja nyújtani. Nagy kérdés mennyiért lehet mindez a miénk, nos jelen pillanatban 175 ezer forintot kell fizetni érte, ami nem kevés, de ennyiért tényleg azt kapjuk, amit várunk. Egy okostelefont, amely 1 hónap folyamatos használat után is kiválóan működik és csúcsmodellhez méltóan teljesít a mindennapokban.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Sony Xperia Z2

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Minőség
  - Stabilitás
 
  Kontra:  
  - Nagyon óvni kell az üveget
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,2"
  • kijelző felbontása: 1080 x 1920 pixel"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 146.8 x 73.3 x 8.2 mm
  • tömeg: 163 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Snapdragon 801 Quad-core 2.3 GHz Krait 400
  • memória: 3072 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3.5mm jack dugó, dokkolócsatlakozó
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 20,7 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 2160p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, HSDPA 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100, LTE 700/800/850/900/1700/1800/1900/2100/2600
  • WiFi: 802.11 a/b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.2
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3200mAh
  • tapasztalat: 1,5-2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés