Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Toyota Aygo 1.0

Autók

Teszt: Toyota Aygo 1.0

Színes a világ
2005-ös bemutatkozása óta keveset változott az Aygo, most is ugyanazt tudja, mint hét évvel ezelőtt.

Külső

2005-ben mutatkozott be a Toyota minije, azóta csak minimálisan változott külseje. Mellette szól, hogy még most sem tűnik kopottnak, a LED-es lámpákkal egészen fiatalos benyomást kelt. Bármilyen kedves is az arca, nem egy tucatmodell, pedig ebben a narancssárga színben kifejezetten mutatós.

Belső

Nagy problémája az Aygónak, hogy messzire süt róla az árcédula által nem tükrözött költségkímélés. Vékonyka a kormánykerék, olcsók a műanyagok, a lemezajtó csukásának hangja inkább lehangol, mint minőségérzetet kelt, ablakemelőből csak egy-egy jutott az első ajtókra − a hátsó oldalablakokat elefántfüllel lehet kibillenteni. A visszapillantók manuálisan, kis karral állíthatók, a kormány csak magasságban állítható. Keskenyek az első ülések, nincs tartásuk, a bent is visszaköszönő külső szín viszont feldobja a hangulatot. Amilyen kicsi az autó, olyan szimbolikus a csomagtartója is.

Motor, fogyasztás

A C1/107/Aygo trión kívül az IQ-ban, a Daihatsu Sirionban és a Subaru Justyban is használt, 1KR-FE kódjelű háromhengeres 2007 és 2010 között minden évben besöpörte az Év Motorja díjat az 1 liter alatti kategóriában. Tömege mindössze 69 kg, ami garantálja, hogy ilyen pici autókban se legyen túl nagy befolyással az autó stabilitására. Nem megy rosszul, de néha kicsit kellemetlen a hangja, maradjunk annyiban, hogy bőven elég egy ilyen autóba,

Vezethetőség

A futómű nem rossz, inkább kemény, mint puha, de a kanyarvadászathoz egyébként is szélesebb gumikra lenne szükség. A váltó sajnos nem jó, az egyest és a kettest nagyon nehezen veszi, de olyan nagyon azt sem kedveli, ha négyből háromba toljuk vissza a kart: zörög, akadozik, egyesbe sokszor csak másodikra, harmadikra hajlandó beugrani. Sebességből nagyon könnyen ugrik ki, akár egy nagyobb döccenő is elég ehhez.

Ár

Az alapmodell 2,2 milliós alapára nem rossz, de ha egy klímát szeretnénk, akkor már 2,4 fölött járunk, és ezzel bizony az újabb játékosok vadászterületére léptünk: a Twingo 2,3, az up! 2,5 millió forintos alapárral veszik körbe a Toyota apróságát.

Összegzés

Az Aygo két fő ellensége kora és ára. Mégpedig azért, mert ugyanazon az áron kínálják, mint az újkori kicsiket, viszont azokhoz képest mind szolgáltatások, mind anyagminőség, mind általános minőségérzet tekintetében erős lemaradás érezhető. Érdemes megvárni a következő generációt, ez testvérmodelljeire is igaz.



Szólj hozzá!

További Autók

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés