Connect with us

Teszt: Garmin Vivoactive HR – az okosan sportos óra

vivactivehr

egyéb kütyük

Teszt: Garmin Vivoactive HR – az okosan sportos óra

Ha okosórákkal már Dunát lehet rekeszteni akkor sportórákból lenne mellette a Gellért-hegy. De vajon lehet ebbe a tömegbe olyasmi újat alkotni, ami kilóg és ami megérdemli a figyelmet? A Garmin Vivoactive HR ilyen, mert úgy ötvözi a jelenleg elérhető technikai vívmányokat, ahogyan más órák nem. Közepes árfekvésben, teletömve funkciókkal, tökéletes háttértámogatással. Szerelem az első látásra és a tesztből kiderül, hogy miért.

Leszögezem előre – talán így becsületes – hogy elfogult vagyok a Garminnal szemben. Éveken át szenvedtem mindenféle megoldásokkal, mire rájöttem, hogy célfeladatra célhardvert kell alkalmazni. Próbálkoztam én okostelefonokon túraszoftverekkel, futószoftverekkel… inkább hagyjuk, mert csak felidegesítem magamat. Aztán a környezetemben azt láttam, hogy szépen lassan mindenkinél megjelent egy-egy Garmin. Nehéz a felfogásom, így évek alatt jutottam el odáig, hogy kipróbáljam én is, hogy milyen az, amikor problémamentesen zajlanak a dolgok. Azóta viszont folyamatosan boldog garminos vagyok.

DSC09806_resize

A Vivoactive HR tehát bőven nem az első Garmin termék, ami megfordul nálam. Ráadásul nem csak egy-egy teszt erejéig vendégeskednek nálunk Garminok, hanem számos modellel tartós tapasztalataim vannak. És ha egy szóval kellene jellemeznem a Garmin cuccaimat, akkor bajban lennék, mert nem tudom, hogy a „minőség”, vagy a „problémamentesség” a leginkább jellemző. Így itt most mégis az „öröm” szót ragasztanám össze a Garminjaimmal, mert nagyon sok örömöt okoztak már nekem, mégpedig felhőtlen örömöt. És így a 44. születésnapom környékén azt hiszem, hogy ez a legfontosabb: élvezni az életet. Tehát nem vagyok elfogulatlan és nagyon nehezen leszek objektív ebben a tesztben, de azért megpróbálok. Nézzük hát a Garmin Vivoactive HR-t, miért örülök neki ennyire!

DSC09788_resize

Az órát a multiNavigátortól kaptam, a megjelenés napja előtt két nappal, elsők között adták oda nekem, amiért itt szeretnék köszönetet mondani! Mire ez a teszt megjelenik, a boltok polcára kerül, nekem annyi előnyöm van talán, hogy pár napja nyomkodhatom és leírhatom az első tapasztalataimat. Tekintsen tehát az olvasó erre az írásra inkább úgy, mit egy review-ra, áttekintő gyors tesztre. Ígérem, hogy a több hónapos tapasztalataimat is meg fogom majd írni, de ez itt most nem az. Inkább egy kis felcsigázó. Ha már felcsigázás: akik szeretik a kicsomagolós (unboxing) videókat, azoknak itt van egy, macskával, bénázással, őszintén és kendőzetlenül:

A videóban elmondtam, de hadd írjak pár szót a dobozról és ami benne van! Annak ellenére, hogy a termék most jelent meg, magyar nyelvű nyomtatott használati utasítás jött hozzá. Ennek örülünk annak ellenére is, hogy nagyon elpityerednék, ha ki kellene nyitni és nem lenne egyértelmű az óra kezelése. De megnyugtató, hogy van. A dobozban van egy töltőkábel, amellyel vegyes érzelmeim vannak. Konkurens óratípusoknál meg tudják oldani, a micro USB-s – azaz a szabványos – csatlakozót, akkor a Garminnál miért nem? Azok is vízállóak, úgyhogy ez nem indok. Tehát még egy vezeték, amit magunkkal kell cipelni, ha tölteni szeretnénk az órát és ennek nem örülünk. Pozitív változás viszont, hogy az óra képes üzemelni töltés közben is, így ha egy hosszabb (bringa-, vagy egyéb) túrát szeretnénk rögzíteni, akkor sem lesz baj, mert akár a csuklónkon lévő órára is fel lehet tenni a töltőt és lehet neki kakaót adni egy hordozható akksiról.

DSC09805_resize

Ez persze csak az extrémistáknak kellhet, mert az óra az ígéretek szerint egy feltöltéssel 8 napig megy el, 13 órát működik GPS használata mellett és pulzusmérés és GPS mellett sem fullad ki 9 óránál hamarabb. Azaz, nem gyakran lesz szükségünk a kábelre. Annál is inkább igaz ez, mert az adatok feltöltéséhez és szinkronizáláshoz sem kell a kábel, ez okostelefonon keresztül történik. És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Mert ha megkérdeznék tőlem, hogy miért Garmint és miért ezt az órát venném, ez lenne a fő indok. Hogy a kezdeti beállítás után soha többet nem kell szenvedni az adatok feltöltögetésével, hanem a háttérben lezajlik a folyamat, mégpedig az edzés végén azonnal.

Screenshot_20160519-190749_resize

A Garminnak nagy erőssége a Connect, amelynek az áldásait eddig is élvezhettem a számítógépről és mostantól az okostelefonról is. A Connect egy olyan hozzáadott szolgáltatás, amely miatt az ember a Garmin mellett döntene még akkor is, ha egyébként minden másban megegyeznének a paraméterek egy másik gyártó termékeinél. A Connect online tárolja az edzéseinket és bárhol elemezhetjük azokat, ha van internet. Emellett a telefonunkra is létezik szoftver, amely intéz mindent. Lehetne külön tesztet írni csak a Connectről, persze sok értelme nincs, mert rohamos léptekkel fejlődik és ami egy hete igaz volt, ma már nem az. Csak amióta én használom annyi funkció került belé, hogy már rá sem lehet ismerni.

Connect_resize

Legyen elég annyi róla, hogy a sportóra semmit nem ér, ha az általa rögzített adatokból nem tudunk okulni és nem tudunk fejlődni általuk. A Garmin Connect jól kezelhető, jól átlátható, dinamikusan kapcsolódik más szolgáltatásokkal (például az okosmérlegemmel, így folyamatosan az arcomba is dörgöli, milyen dagadt vagyok). A sport (vagy más aktivitás) élvezete mellé bejön tehát a képbe a rögzített tevékenységek elemzése, megosztása az ismerősökkel. Látjuk a fejlődésünket, a visszaeséseinket és tényleg nagyon jó visszanézni mindent. A Vivoactive HR-rel tehát az edzést követő másodpercekben felkerül az adat, semmit nem kell ehhez tennünk. Az edzést követő másodpercekben látják a barátaink, milyen puhák voltunk aznap…

DSC09793_resize

A kapcsolatot az internettel a telefonunk biztosítja. Ez lehet iPhone, Windows phone vagy okostelefon is 😉 , azaz Android. A 4.0 Bluetooth nagyon gyors adatátvitelt eredményez és nagyon megbízható kapcsolatot. Kézenfekvő kérdés, hogy ha már a telefonnal kapcsolódik, akkor ki lehet-e ezt a tényt használni? A válasz egyértelmű igen, mert a Vivoactive HR okostelefon funkciókkal bír, azaz megjeleníti a telefonról érkező értesítéseket is. Ha SMS, e-mail, Facebook-üzenet (és még vagy százféle egyéb értesítés) érkezik, azok megjelennek a kijelzőn. Akinek volt vagy van okosórája, az tudja, hogy ezek a funkciók milyen kényelmet jelentenek. Képzeljük el mindezt edzés közben… megvan? Nem kell elszakadjunk a világtól csak azért, mert éppen félmarathont futunk, ugye? Vagy mert éppen Balatont kerülünk a zuhogó esőben. Az óra jelez akkor is, ha a telefon éppen elérhetetlen, mert biztonságban van a táskában, bebugyolálva a víz ellen. És ez igen jól van így…

DSC09792_resize

Persze jó kérdés, hogy minek nekünk sportóra, ha amúgy is nálunk van a telefon, arra meg vannak mindenféle sportos alkalmazások? Nos, nekem többnyire elég jó telefonjaim vannak (általában flagshipek, azaz a gyártók éppen elérhető legjobb termékei), mégis (szótagolom, hogy biztosan érthető legyen) min-de-gyik kiszúrt velem legalább egyszer. Ha nem szeretnénk, hogy az edzésről rögzített adat elvesszen, akkor felejtsük el az összes szükségmegoldást és használjunk olyan készüléket, amelyet egy adott feladatra hegyeztek ki és azt tökéletesen el is végzi. Ilyen célkészülék a Garmin Vivoactive HR, amely elsősorban egy tökéletes, agyonverhetetlen, megbízható sportóra, ami mindent kibír, amit mi magunk is kibírunk és csak úgy „mellesleg” okosóra. Az okossága csak hab a tortán.

DSC09790_resize

Ennek ellenére ne menjünk el az okosóra funkciók mellett sem, mert a Garmin megint bebizonyítja nekünk, hogy ha valamibe belekezd, azt jól csinálja. Az okosóra funkciókhoz szükséges letöltéseket a Garmin Connect IQ store-ban érjük el. Több észrevételem is van a Garmin alkalmazásboltjával kapcsolatban. Az első, hogy nem nagyon tolonganak az alkalmazások benne, tehát aki például a Pebble okosórához van szokva és arról váltana erre, az kifejezetten szegényesnek fogja érezni a kínálatot. Néhány száz letölthető dolog van a boltban és ez hasonlítva a Pebble-höz (ahol meg milliók), elenyésző. De az is igaz, hogy nem tudok úgy belépni a boltba, hogy ne legyen valami új, és köztük olyan is, amitől tátva marad a szám. Úgyhogy az a véleményem, hogy ismerve a Garmint, hamarosan itt is százezrével lesznek az alkalmazások, widgetek. Elvégre egy most megjelenő óráról van szó. Kíváncsiságból ránéztem a Fenix 3 boltjára (ez már jóval korábbi típus) és ott van ám kínálat rendesen. Ja, hogy nem mondtam: az óratípus szerint rendezik a letölthető dolgokat, így amit látunk, az biztosan működik ezen az órán. Ez ügyes.

DSC09795_resize

Mivel az óra GPS-es, mindenképpen szólnom kell erről pár szót. Mégpedig azért, mert ez az egyik nagy döbbenetem vele kapcsolatban. Hozzá vagyok szokva, hogy a futóórámon néha perceket kell várni a GPS-jelre. Ez persze nem baj, mert úgyis be kell melegíteni, így futás előtt például már a bemelegítés alatt szoktam hagyni, hogy a Forerunner 15 keresse a műholdakat. A döbbenet akkor ült ki az arcomra, amikor életében először bekapcsolva a Vivoactive HR 10 másodperc alatt megfogta a holdakat, aztán a következő indításnál már nem is lehetett szemmel észrevenni a keresgélést. Ez valószínűleg azért van, mert a GPS (amerikai) mellett GLONASS (orosz) rendszer is van benne, így gyorsabb a fix is (jeltalálás), de el sem dobálja a jelet még rossz viszonyok között sem. Mindegy neki, hogy hol kapcsoltam ki és utána hol (mondjuk 150 kilométerrel arrébb) kapcsoltam be, akkor is megvan a jel pár másodperc alatt. És ez tényleg döbbenet!

DSC09796_resize

A nagy lelkendezés közben azért hadd írjak néhány csalódásról is! Az egyik, hogy bár minden be van pipálva és legalább ötvenszer ellenőriztem a beállításokat, egyszerűen nem hajlandó az óra a bejövő hívások esetén jelezni. A Facebook meg az e-mail értesítés működik, de a telefonhívás esetén meg sem rezzen. Biztosan rájövök majd egyszer, hogy hol van a kutya elásva, de mindenképpen csalódás, hogy ez a funkció akadozik. A zene távirányításával sem vagyok elégedett, mert más okosórák kiírják az éppen lejátszott zene adatait, itt meg van 5 gomb (előre-, hátraléptetés, stop/indulj és hangerő fel és le), aztán ennyi. A Pebble ezelőtt három évvel kiírta a zene címét és az előadót, így nem kellett elővenni a telefont, ha valami zene tetszett és kíváncsiak voltunk a címére például. Persze gondolom, ez is fog változni, de akkor is csalódás!

DSC09791_resize

Csalódás a kijelző is egy kicsit. Nem a színekkel, nem a láthatósággal van bajom, hanem az adatmezők méretével. Tök felesleges hézagok vannak és emiatt a betűk nagyon kicsik. Nekem csak olvasáshoz kell szemüveg, így nagyon bánom, hogy néha csak kábéra tudom elolvasni, amit az óra kiír. És szemüveg nélkül csak kábéra tudom kezelni is, mert még az ikonok is olyan kicsik, hogy alig látom meg őket. A színek persze sokat segítenek, így tudom, hogy a bringa például narancssárga, az evezés meg kék, de lehetnének nagyobbak is az ikonok, mert elférnének simán. Ezen persze biztosan segíteni fognak az alkalmazásfejlesztők, mert ha nekem nyűgöm van ezzel, akkor másnak is. Addig marad a tapogatás. De ha már tapogatás: simán kezelhető kesztyűben is…

DSC09798_resize

Ami viszont kiemelendő és imádható, az az érintőképernyő és a Garmin Vivoactive HR kialakítása úgy összességében. Ugyanis nagyon el van találva. Az első és legfontosabb, hogy nem tettek az óra oldalára gombokat. A Forerunner 15-ösnél utáltam, hogy a gombok véletlenül benyomódnak és elindul ez-az. Itt ilyesmi nincs. A képernyő lezárható (akár automatikusan is) és az előlap alján lévő gombok elhelyezkedése nyomáspontja (a megnyomáshoz szükséges erő) olyan, hogy a véletlen benyomódás kizárt. Az érintőképernyő tökéletesen reagál, és minél erősebb a napsütés, annál jobban látható. Nehéz is volt megszokni, hogy nem árnyékolni kell a képernyőt, hanem kitenni a fényre. A színes kijelző gyönyörű, a használt színek el vannak találva.

DSC09804_resize

Az óra kinézete úgy összességében komoly, meg lehet vele jelenni és tényleg hordható állandó óraként, nem csak a sportolás alatt. A mérete nem is kicsi és nem is nagy, van 135-195 milliméterig és 162-225 milliméterig állítható szíjjal is, így a vastag és a vékony csuklókon is jól mutat. Az óraszíj amúgy elég vastag, majd a meleg nyári napokon meglátom, mennyire izzad be alatta az ember. Jó hír, hogy cserélhető és egy-két másik Garmin óráéval kompatibilis, ezért például a Forerunner 15-ös szíja (ami kifejezetten vékony) feltehető rá.

DSC09802_resize

Bár a Garmin Vivoactive HR tele van pakolva szenzorokkal, lehet hozzá utólag is párosítani ezt-azt. A pulzusmérője például beépített, így nem kell a mellkason külön pántot viselni. Ez azért jó, mert a pulzusmérő bármikor aktiválható, így ha nem hoztuk magunkkal pántot, akkor is tudunk egyet futni az órával. A beépített pulzusmérőnek van annyi hátránya, hogy kidudorodik és kicsit nyomja az ember csuklóját. Már egy napnyi viselés után jól látható 5mmx5mm-es bemélyedés van a bőrömön, amit gondolom bőrkeményedés fog követni. Fájni nem fáj, csak furcsa.

DSC09803_resize

Kerékpárra lehet hozzá párosítani kerékfordulat-számlálót és pedálfordulat-számlálót, ezzel a mérés pontosságát lehet növelni. Viszont futásnál nem kell lépésszámlálót párosítani hozzá (nekem van egy, amit a cipőre szoktam feltenni, már amikor nem felejtem el), mert az órába épített gyorsulásérzékelő számolja a lépéseket is és így lépéshosszot is tud nekünk kalkulálni. Az órába épített mozgásérzékelő evezésnél méri a csapásszámot, így megjelennek majd az edzéseim között ezek az adatok is, vége hát a Dunán a folyásirányban történő lazsálásnak. A mozgásérzékelő számolja úszásnál a csapásszámot, érzékeli a fordulókat és ezért pontos értékeket ad. Mivel nem kell mellpánt, nem is fog lecsúszkálni és kifordulni úszás közben, ez is egy hibalehetőséggel kevesebb.

DSC09797_resize

Barométer is van az órában, így lehet vele lépcsőzni, mert beltérben is képes magasságot számolni a nyomáskülönbségből. Külön be lehet állítani napi emeletszámot, ha szeretnénk lépcsőznio és szomorúan jelentem, hogy a liftezésnél nem számol, mert kézmozgás (lengetés) és nyomáscsökkenés kell egyszerre, hogy lépcsőzésnek lássa az emelkedésünket. Elfogadja a hőmérőket is, így lesz adatunk az edzés közbeni hőmérséklet változásokról. A hozzá vásárolandó erzékelőknél figyelni kell, mert néhánnyal nem kompatibilis (még akkor sem, ha Garmin gyártmányok).

DSC09794_resize

Kinek és mire ajánlanám a Garmin Vivoactive HR-t? Elsősorban azoknak, akik a sportórát és az okosórát egybeépítve szeretnék. Azoknak, akik az óra mögé nagyon jó háttértámogatást szeretnének. A Garminosok közül azoknak javaslom a váltást, akiket zavar a mellpánt és a korábbi órájukból hiányzott néhány funkció. A családomnak meg üzenem, hogy hamarosan jön a születésnapom…

Continue Reading
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További egyéb kütyük

Garmin Vivoactive HR

  Megjelenés éve: 2016
  Pro:  
  - Jól látható kijelző, megbízható működés, középkategóriás ár, kitűnő háttértámogatás
 
  Kontra:  
  - A kidudorodó pulzusmérő nyomja a kezet, egyelőre kevés alkalmazás és widget
 

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda