Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Note5 – Űrhajó a földön

samsung galaxy note 5

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy Note5 – Űrhajó a földön

Idén jelent meg a Samsung új phabletje, mely nem más mint a Galaxy Note 5. Az újdonságok mindig nagy rajongásban részesülnek, pláne ha egy csúcskészülékről van szó.

Az iPhone 6s szeptemberi premierje miatt a Samsung már augusztusban bemutatta Note szériájának ötödik generációját. Mivel sokan ezt tartják az igazi csúcsmodellnek a márkánál, így mi is izgatottan vártuk, milyen újdonságokat hoz a Note5. Noha hivatalosan csak jövőre lesz Európában kapható, nekünk sikerült hozzájutni egy példányhoz és kipróbálhattuk a full extrás phabletet.

Csomagolás

A dobozban maga a telefon, a hozzá tartozó töltőfej és adatkábel, valamint egy sztereó fülhallgató van, melyet az Apple EarPods ihletett. A formai hasonlóságon felül a minősége is megfelelő, de a Samsung komolyabb füleseivel eddig sem voltak komoly gondok.

Külső

A Note5 külseje nagyon elegáns, ugyanakkor hatalmas is, hiszen a kijelző 5,7 hüvelykes, ráadásul 1440 x 2560 pixeles felbontású és Super AMOLED panel. Alatta egy fizikai, ujjlenyomat-olvasóval ellátott home gomb található, mellette pedig két kapacitív gomb. A képernyő felett egy Samsung feliratozás, beszédhangszóró, valamint a két érzékelő szenzor és az előlapi kamera. Nincs probléma a képminőséggel, gyönyörű színek, nagy fényerő és napsütésben is kiváló olvashatóság jellemzi.

Tesztalanyunk jobb oldalán csak a power gomb helyezkedik el, míg alul a védjegy S Pen, mikrofon, hangszóró, microUSB csatlakozó és egy 3,5 mm-es jack aljzat található meg. A bal oldalon a hangerőszabályzó gombpáros lakik, míg legfelül a nanoSIM kártyahely és a mikrofon kapott helyet. A fém és üveg borítás minden korábbinál jobb minőségérzetet ad, kézben fogva rögtön érezzük, hogy ez egy prémium készülék.

A hátlap üvegből készült, két széle kerekítve lett a kényelmesebb fogás érdekében. Felül a gyártó neve látható, illetve egy kamera, a hozzá tartozó LED segédfénnyel, valamint a pulzus- és véroxigénszint mérő szenzor. A megbonthatatlan készülékházban egy 3000 mAh-s akkumulátor bújik meg, ami kisebb az elődnél, ezzel együtt körülbelül 1-1,5 napos üzemidőre számolhatunk átlagos használat mellett.

Hardver/ Sebesség

A gyönyörű külső mögött egy Exynos 7420-as hardver dolgozik, azaz kapunk négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53-as magot és négy darab 2,1 GHz-es Cortex-A57-es magot. A processzor igen erős, de energiatakarékos is, ennek köszönhető a gyengébb akkumulátor ellenére megfelelő üzemidő. A grafikai munkákat egy Mali-T760MP8-as GPU végzi, aminek egy komolyabb játék sem jelent izzasztó munkát még ekkora felbontás mellett sem. A háttértár mérete 32 vagy 64 GB-os lehet, az operatív memória pedig 4 GB. Előbbi nem is bővíthető, így azzal kell beérnie a felhasználónak amit a gyártó kínál.

A készülék szoftvere nem más mint az Android 5.1.1, mely mellé még a TouchWiz kezelőfelület is felkerült a gépezetre. A rendszer sebességét nem kell nagyon részletezni, minden azonnal, villámgyorsan működik, amit elvár manapság mindenki.

A beállításokon belül az S Pen funkcióinak külön menüpont jutott, a menüben még megtaláljuk az S Voice-t, S Health-ot, intelligens kezelőt, Galaxy Apps-t, SlideSync-t és az S Note-ot. Az S Note-on belül többféle opció található, többek között az akciójegyzet és képernyőleírás, ezek a tollal használhatók. Maga az S Pen még okosabb lett, tovább javult a nyomásérzékelése, még több programban és funkcióban vehetjük hasznát, mint eddig. A megjelenés után felkapott lett a hír, hogy fordítva is be lehet tolni a helyére és akkor beragad és csak szervizben lehet kiszedetni. Tényleg be lehet csúsztani fordítva, ám ez a formája miatt életszerűtlen, hiszen így nem simulna bele a fémkeretbe. Mellesleg most már rugós mechanika rögzíti a helyén, így gyorsabb és könnyebb a kivétele, valamint szinte kizárt, hogy magától kicsúszzon.

Multimédia

A hátlap síkjából kissé kiálló, 16 megapixeles, autofókuszos, optikai képstabilizátoros kamerával igen profi szinten tudunk fotózni, a beállításokban automata módban igen keveset lehet babrálni, de már így is nagyon jó képeket készít.

A fentebb látható képeken jól kivehetőek a részletek, nincsenek mosódások, sem pedig kiégések vagy szemcsésedések. Ilyen készülék birtokában nyugodt szívvel hagyhatja otthon az ember a digitális fényképezőgépét, akár egy családi nyaraláskor is. Videókat 4K felbontásban rögzíthetünk, ennek minősége is az állóképekhez hasonlítható, tehát ezen a téren is kitűnően teljesít a Note5.

A zenelejátszó maradt a gyártó saját megoldása, ebben van pár extra hangzásbeállítás az ekvalizer mellett. Külső hangszórón is remekül szól, fülhallgatón keresztül pedig kényeztető hangzást kapunk. Sajnálatos módon az FM-rádió kimaradt a Note5-ből, valamilyen megmagyarázhatatlan okból a Samsung a csúcsmodellekből kifelejti ezt, pedig számos más, olcsóbb típusból nem hiányzik.

Adatkommunikációs szemszögből igen jó a felhozatal, van GSM/HSDPA/LTE modem, kétsávos WiFi (a/b/g/n/ac) hotspottal, Bluetooth (4.2), A-GPS (GLONASS, Beidou) és NFC. A vezeték nélküli töltés pozitívum, igaz hazánkban ez még nem igazán elterjedt technológia. Vezetékes adatátvitelt a 2.0-s microUSB-n lehet bonyolítani, de a trendeket látva esélyes, hogy az utódban már USB-C lesz, ami sokkal gyorsabb megoldás, mind adat, mind pedig töltés terén.

Összegzés

A Samsung Galaxy Note5 a széria eddigi legjobban kiforrott tagja, de a Note 4-hez mérten nincs olyan hatalmas fejlődés, mint az azt megelőző generációk esetében. Gyönyörű és minőségi az új fém-üveg külső, az S Pen is szuperprofi, a hardver egy erőmű, multimédiában is a topon van. Ám a kisebb akkumulátor és a microSD bővítés hiánya azért lerontja az összképet. Egy Galaxy Note 4 jelenleg 160 ezer forint körül kapható, míg az új Galaxy Note5-ért 200 ezer feletti összeget kell fizetnünk. A közel 50 ezer forintos felárat nem feltétlenül éri meg ráfizetni, érdemes várni míg esik az ára (ez az európai hivatalos forgalmazással esélyes), vagy a szolgáltatók nagy kedvezménnyel odaadják a vásárlónak.

A készüléket a PartNeroGSM biztosította, köszönjük.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy Note 5

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - Vezeték nelküli töltés
  - Szoftver
  - Hardver
  - Kamera
 
  Kontra:  
  - Ár
  - Méret
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,7"
  • kijelző felbontása: 1440 x 2560 pixel"
  • kijelző típusa: Super AMOLED "
  • eszköz mérete: 153.2 x 76.1 x 7.6 mm
  • tömeg: 171 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Exynos 7420
  • memória: 4096 MB
  • háttértár: 32 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: -
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 16 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 2160p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM/ HSPA/ LTE
  • WiFi: WiFi 802.11 a/b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.2
  • GPS: A-GPS, GLONASS, Beidou
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 5.1.1
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3000 mAh
  • tapasztalat: 1-1,5 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek