Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy J5 – A hétköznapok sztárja

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy J5 – A hétköznapok sztárja

A Samsung újdonsága minden alapigényt kielégít.

Igazi középkategóriás készüléket alkotott a J5-ös személyében a Samsung, hiszen a csúcsmodellektől eltérően nem kapunk minőségű fém készülékházat és szupererős hardvert, azonban a hétköznapok során így is jól helyt tud állni a készülék.

Csomagolás

A dobozban a J5-ös mellett, az akkumulátort, egy headsetet, egy adatkábelt, valamint egy töltőfejet találunk. Sajnálatomra a fülhallgató kialakítása teljesen átlagos és a minősége sem kiemelkedő.

Külső

Tesztalanyunk követi a megszokott Samsung stílust, azaz már messziről is felismerhető, hogy mivel van dolgunk. Az előlap alján három vezérlőgomb foglal helyet, a home gomb pedig fizikálisan is benyomható. A kijelző 5 hüvelykes, Super AMOLED technológiát használ, melynek felbontása 720 x 1280 pixel.

A megjelenítő szép képet ad, valamint a betekintési szöggekkel is elégedett voltam.  Felette egy szép fényes Samsung felirat díszeleg egy beszédhangszóróval, egy előlapi kamerával, egy közelség- és fényszenzorral, valamint egy mostanság sokszor látható előlapi LED segédfénnyel karöltve.A gépezet jobb oldalán találjuk a bekapcsológombot, alulra pedig a microUSB és 3,5 mm-es jack aljzat került, illetve a mikrofon is itt kapott helyet. A hangerőt sok más okostelefonhoz hasonlóan a baloldalon állíthatjuk.

Az igen letisztult hátlap legnagyobb látványossága a  hátlapi kamera, illetve annak LED segédfénye, valamint a kihangosító hangszóró. A hátlap lepattintása után hozzáférhetünk a microSIM foglalatokhoz, a microSD kártyahelyhez és a cserélhető 2600 mAh-s akkumulátorhoz. Az üzemidő 1-1,5 nap között van, megterhelőbb használat mellett (játékok, internetmegosztás) azonban sajnos fél napra is lecsökkenhet.

Hardver/ Sebesség

Az Galaxy J5 lelke a Qualcomm MSM8916 Snapdragon 410-es lapkakészlete, ami négy darab 1,2 GHz-es órajelen dolgozó Cortex-A53-as magot tartalmaz. A grafikai megjelenítést pedig egy Adreno 306-os GPU végzi. A mérnökök itt kissé spórolósan csak 1,5 GB RAM-ot pakoltak a burkolat alá, a háttértár pedig 8 vagy 16 GB lehet modellváltozattól függően. Előbbi okozhat problémákat, ahogy az Adreno 306-os GPU-ja sem áll mindig a helyzet magaslatán.

A Samsung az Android  5.1-es verzióját telepítette fel a készülékre, a jól megszokott TouchWizzel egyetemben. Az extra szoftvereket nem vitték túlzásba, de azért kapunk Intelligens kezelőt, S Tervezőt, Galaxy Apps-t és a Google extra alkalmazásai sem maradnak ki a sorból.

A TouchWiz kezelőfelületet elbírja a hardver, így a menüben való navigálással sem lesz gondunk. Igényes grafikájú játékoknál a processzor igencsak szenved, így csak akadozva tudja őket futtatni.

MultimédiaA hátlapon található 13 megapixeles kamera autófókusszal és LED segédfénnyel lett ellátva. A szoftver nem túlságosan bonyolult, de azért néhány beállítást mi magunk is személyre szabhatunk. Így mi határozzuk meg például a felbontást, az ISO érzékenységet és a fehéregyensúlyt is. Emellett nem marad ki a HDR mód sem.

A képek minősége meglepően jó, nincsenek mosódások, kiégések és a sötétebb részeknél sincs szemcsésedés. A videók felbontása 1080 x 1920 pixel, a telefon pedig 30 képkocka/ másodperccel menti el a felvételeket.

Zenelejátszáshoz használhatjuk a Google Play zene alkalmazását, illetve akár a Samsung gyári megoldását is, igaz ez utóbbi nem tartamazza az equalizert. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy  utóbbi mind minőségben, mind megjelenésben sokkal jobb a Google megoldásánál. Kihangosítva átlagos produkciót kapunk, egy jó minőségű fülhallgatóval már sokkal emészthetőbb a végeredmény. Van még FM-rádió is, itt mindenképp szükségessé válik majd a headset, hisz ez szolgál antennaként.

Adatkommunikációs képességeket tekintve hozza a szokásosat a készülék, hiszen képes egyaránt GSM, HSPA  és LTE hálózatokra való kapcsolatra. Nem maradt ki a WiFi (b/g/n), a Bluetooth-t (4.1) és a GLONASS és Beidou támogatádú  A-GPS sem. A telefonálási hangminőség és SMS/ MMS kezelés egyaránt kiváló, a WiFi azonban csak átlagos, gyengébb hálózatokról lecsatlakozik.

Összegzés

Tesztünk végére érve jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyit kér a Samsung a  Galaxy J5-ösért.  Jelen pillanatban kártyafüggetlenül 63 ezer forintba kerül az eszköz, ezért az árért pedig egy kellemes, jól használható középkategóriás Samsung okostelefont tehetünk a zsebünkbe. Akinek extra nagy elvárásai nincsenek egy középkategóriás okostelefontól az minden bizonnyal nagy megelégedéssel fogja használni a szürke hétköznapokban is.

A készüléket a PartNeroGSM biztosította, köszönjük.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy J5

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - Kamera
  - Szoftver
 
  Kontra:  
  - Üzemidő
  - RAM mérete
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5"
  • kijelző felbontása: 720 x 1280 pixel"
  • kijelző típusa: Super AMOLED"
  • eszköz mérete: 142.1 x 71.8 x 7.9 mm
  • tömeg: 146 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM8916 Snapdragon 410
  • memória: 1536 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 13 megpixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM/ HSPA/ LTE
  • WiFi: WiFi b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.1
  • GPS: A-GPS, GLONASS, Beidou
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 5.1
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2600 mAh
  • tapasztalat: 1-1,5 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom