Connect with us

technokrata

Teszt: CNS Globe Moto – húzzad neki!

DSC09476_resize

egyéb kütyük

Teszt: CNS Globe Moto – húzzad neki!

Aki szeret csavarogni, annak kell navigáció. Ez tény. Akinek kell navigáció, az talál is ezer félét. Aki motoron akar navigálni, annak már többet kell keresgélni. Aki pedig olyan navigációt szeretne, ami motoron is jól használható, vízálló és kesztyűben is kezelhető, annak készült a CNS Globe Moto…

Célfeladatra céleszközt! Fontos felismerés ez azoktól, akik már rádöbbentek, hogy ami mindenre jó, az valójában nem jó semmire sem. Ha ezt a felismerést elfogadjuk – és nem akarjuk a saját bőrünkön megtapasztalni – akkor motorozáshoz olyan navigációt választunk, amely a motorozáshoz alkalmas. Ilyen eszköz a CNS Globe Moto, amely kompromisszumok nélkül szolgál ki minket, a mai napon 34.900,- forintért. Mit jelent, hogy kompromisszumok nélkül kiszolgál? Erről szól ez a teszt.20150710_132501_resize

Amikor ifjú voltam és bohó, én magam is motoroztam. Aztán az élet úgy hozta, hogy leszálljak a két kerékről, de nem volt ez olyan régen, s így nagyon jól emlékszem a nagy túrákra. Amikor az ember beleindult a nagyvilágba és csak a szél volt, az út és mi. És emlékszem a nagy eltévedésekre, amiket azért kihagytam volna szívesen a kalandból. Persze lehetett akkoriban is navigálni, de ehhez minimum meg kellett állni, egy bonyolultabb művelethez félre is kellett húzódni. Na, ezeket a megállásokat és félrehúzódásokat, na meg ezeket az eltévedéseket csökkenti minimálisra egy olyan navigációs eszköz, amely motorozás közben is jól kezelhető, jól látható és bírja az időjárás viszontagságait is.

20150710_132427_resize

Jól látható? Nos, a CNS Globe Moto 4,3 colos kijelzővel érkezik, így pont akkora, hogy a kormányra szerelve még nem akadályoz semmiben, viszont a rajta megjelenő információk már jól láthatóak. A fényerő brutálisan erős és egy olyan tartót kapunk hozzá, amely árnyékot is tart a napsütésben. Mindez azt eredményezi, hogy a tájékozódás egy pillantással megoldható, nem kell mereszteni a szemünket erős napsütésben sem.

20150710_132518_resize

A felszerelhetőség és az elhelyezhetőség? Egész vékonytól egészen vastag kormányig állítható a bilincs, amely egyik oldalról nyílik, így az állítás gyors, hiszen egy csavart kell csak buherálni, nem kettőt. A csavaron kézzel is jól megfogható műanyag anya van, így szerszám nem kell a felhelyezéshez. Ennek ellenére olyan erősen meghúzható, amely a legnagyobb rázkódásnál sem lazul le.

20150710_132533_resize

A készülék dőlésszöge gömbcsuklóval állítható, ez is lehetne gyenge pont, de nem az. Olyan stabil, hogy soha nem lazul fel és ezzel nagyon sok bosszúságtól óv meg minket. A göbcsukló állításához sem kell szerszám, a rajta elhelyezett műanyag anya segítségével egy átlagember elég erőt tud kifejteni mind a meghúzásához, mind a feloldásához.

20150710_132554_resize

A tartóba a készülék egy mozdulattal behelyezhető, de gondoltak azokra is, akik attól félnek, hogy menet közben kiesik, leesik és összetörik. Ezért helyeztek el a hátlapra egy menetes megoldást, amivel a készülék bepattintás után csavarral is rögzíthető. Így kizárt dolog, hogy bármikor kiessen a tartóból. Természetesen ehhez a rögzítéshez sem kell szerszám, kézzel megoldható.

DSC09480_resize

Áramellátás? A CNS Globe Moto szivargyújtóról, vagy a motor elektromos rendszerére közvetlenül rákötve táplálható meg. Mindkettő adapter (elektronikával és csatlakozókkal) a dobozban érkezik, mint tartozék. Minden csatlakozó vízálló kivitel, a beázás a legnagyobb esőben is kizárt. Ha a készüléket autóban akarjuk használni, jól jöhet a pluszban kapott tapadókorongos tartó is, amelyet az ablaküvegre tudunk egy mozdulattal tapasztani. Stabil, mint a szikla, bár kicsit rövid a tartó karja így nagyobb autókban gondolkodni kell az elhelyezésről.

DSC09482_resize

Hardver és oprendszer? 2015-ben talán szokatlan a rezisztív, azaz nyomásra érzékelős kijelző, de a kesztyűs használatra ez a legalkalmasabb. Szintén kis időutazás a Windows CE 6.0 oprendszer is, de számos szoftvert találunk, amely ezen szépen elfut, így problémát nem okoz. Az oprendszerrel amúgy sem nagyon fogunk találkozni, hiszen motorozás közben főleg a navigáció fog menni.

DSC09475_resize

Ha mégis szeretnénk ezen kívül másra is használni, akkor multimédia terén zenelejátszó, filmnéző és képnézegető alkalmazást kapunk alapból, de könyvolvasó is van, na meg játékok (Link, Boxman, Gobang, Othello és Snake), ezekkel jól el lehet ütni az időt, ha eső miatt félreállunk például. Az alkalmazások közül jól jöhet a számológép, a naptár és az átváltó program. Ez utóbbival mindenféle mértékegységből tudunk mindenféle mértékegységre váltani, ami jól jön az angolszász országokban történő kalandozásokkor.

DSC09477_resize

A beállításokban örömmel látjuk, hogy a készüléken van FM transmitter, ezzel a készülék hangja egy előre beállított frekvenciára kilőhető, amit például mobiltelefonnal és egy headsettel a fülünkre is küldhetünk a bukósisak alá. Ezzel tudunk menet közben zenét hallgatni, de a navigáció utasításai is megérkeznek a fülünkre. Ugyancsak a beállításokban örülünk annak, hogy a háttérvilágítás eszetlen erősségekig feltolható és állandóan bekapcsolva tartható, ami folyamatos töltés mellett jól jön.

DSC09478_resize

GPS és navigáció? Bivalyerős GPS-t kapunk, amely lehetetlen helyeken is pontosan fog jelet (garázsban, tetőtérben) és nem is veszti el cikisebb helyzetekben sem (rövidebb alagutakban, sikátorokban, belvárosban a magas házak között). A GPS tehát kifogástalan. Az alkalmazható szoftverek köre széles. Ha van saját szoftverünk, akkor a beállításokban megadjuk az indítófájl helyét és már megy is. A kijelző a 480×272 pixeles (nagyon gyakori) felbontással bír, így könnyen találunk erre alkalmas szoftvert. Plusz 15 ezer magyar forintért megvásárolhatjuk GPS Map8 Eu szoftverrel is, ami iGO alapú és egyszerűen csudajó.

DSC09476_resize

A CNS Globe Moto fekete-szürke és fekete-narancs színekben kapható, mindkettő nagyon szép és ízléses. Nálunk a fekete-szürke változat járt, amelyet iGO8 szoftverrel teszteltünk. A megtett kilométerek alatt egyetlen kellemetlenség volt csak, mégpedig az, hogy a bekapcsoló gomb nagyon el van süllyesztve, így kesztyűben nem lehet bekapcsolni a készüléket, de csupasz kézzel is elég nehéz. A tartó hátlapján szerencsére találtunk egy kis ceruzát, amivel ez a probléma is megoldható. Ha már bekapcsoltuk viszont, onnantól kesztyűben is jól kezelhető.

20150710_132547_resize

Kiknek és mire ajánlanám? Motorosoknak mindenképpen, mert vízálló, stabil, gyors, jól használható és minőségi szolgáltatásokat nyújt. Nagy túrákra bicikliseknek is ajánlom, mert saját akksiról is elmegy úgy 3 órát, de egy táskában elhelyezett külső 12 voltos akkumulátorral gyakorlatilag hetekig használható biciklin is. Ajánlom mindenkinek, aki a mindenre és ezzel együtt semmire nem használható, “univerzális” eszközökben csalódott. A CNS Globe Moto közvetlenül a ConCorde-tól is megvásárolható ide kattintva, de megtalálható minden nagyobb elektronikai szaküzletben is.



Szólj hozzá!

További egyéb kütyük

CNS Globe Moto

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - Olcsó, strapabíró, szép, igényes, könnyen felszerelhető, stabil, sok tartozékkal
 
  Kontra:  
  - Eldugott, nehezen kezelhető bekapcsológomb
 

Technokrata a Face-en

Tesztek