Connect with us

technokrata

Teszt: Alcor Access Q787I – Nyitott a világra

newalcor

Tablet tesztek

Teszt: Alcor Access Q787I – Nyitott a világra

Telefonfunkciókkal érkezik az Alcor legújabb táblagépe.

Egy igazán kellemes, utazásokhoz használható táblagépet dobott piacra az Alcor. Az Access Q787I alig 35 ezer forintért 3G támogatást, IPS kijelzőt, négymagos processzort és GPS-t is ad, így igen örültem, amikor a kezeim közé vehettem a dobozát.

Csomagolás

A gyártó modelljeire jellemző türkiz-fehér kombinációjú csomagolásban érkezett a tesztkészülék. A doboz felnyitása után a fóliába csomagolt készülékre, a microUSB kábelre, a töltőfejre és a használati útmutatóra bukkantam. Az Alcor magyarországi forgalmazója volt olyan kedves, és még két tartozékot is beletett a csomagolásba, elsőnek kaptam egy autós töltőt – mely a microUSB szabványnak hála más készülékekkel is használható. Mellette foglalt helyet az autós tartó, amivel a régi GPS-ünket kiváltva az Alcor újdonságával navigálhatunk út közben.

Külső

A megfizethető árú táblagépek elsősorban nem a formatervükkel, hanem a tudásukkal és az ár/érték arányukkal próbálnak vásárlókat szerezni. Így van ezzel az Alcor újdonsága is, a lekerekített élekkel rendelkeő modell előlapjának egyértelműen leghangsúlyosabb eleme a 7”-es, 1024 x 600 pixel felbontású IPS képernyő. Bár a felbontás kisebb az átlagnál, az IPS technológiának hála mégis élénk színekkel és jó betekintési szögekkel találkozunk, véleményem szerint a fényerő azért lehetne egy picit nagyobb.

DSC06908

Fölötte a VGA felbontású előlapi kamerával  és a telefonáláshoz használható hangszóróval találkozunk. Bizony, az Access Q787I képes erre is, de ne szaladjunk még ennyire előre. A letisztult hátlap felső részében találjuk a két SIM- és az egy microSD foglalatot, illetve ide került még a 2 megapixeles kamera is.

DSC06909

Az egyszerű fekete felső és alsó rész között jó kontrasztot biztosít a mintás középrész, melyer az Alcor logója és a hangszóró rácsozata dob fel. Jobboldalra került a bekapcsoló- és a hangerőállító gombpáros, felül a 3,5 mm-es jack csatlakozót és a microUSB portot találjuk.

Hardver/Szoftver

Az Alcor újdonságának működtetéséről egy négymagos, 1,2 GHz-en üzemelő processzor és 1 GB RAM kombinációja gondoskodik. Az Android 4.2.2 felületéhez alig nyúltak hozzá a fejlesztők, mindössze néhány új ikonnal találkozunk.

alcor_2

A sebesség teljes mértékben kielégítő, az utólagos módosítások hiányának hála a rendszer gördülékenyen teszi a dolgát. Extra programokkal nem találkoztam, ám a Google szolgáltatásai mind-mind helyet foglalnak a készüléken, így kapunk fájlkezelőt, Gmail klienst, böngészőt és videólejátszót is.

Telefonos szolgáltatások

Egy táblagépnél egyáltalán nem mindennapi efféle funkciókról írni, ám a Q787I-ben dual-SIM támogatás is helyet kapott, így teljes értékű mobiltelefonként is használható, igaz a nagy mérete miatt ezt csak korlátozottan ajánlanám.

alcor_1

A funkciók használata nagyon egyszerű, aki használt már androidos okostelefont, az elsőre kiigazodik ezen a területen. Van üzenetkezelő, híváslista és címtár is, így gyakorlatilag egy hatalmasra nőtt okostelefonnak is felfogható.

DSC06911

A végtelenül egyszerű telepítés után – csak becsúsztatjuk a két kártyát a foglalatba – máris működőképes a berendezés, így telefonálhatunk, üzenetet írhatunk vagy mobilinternetezhetünk is. A hangminőséggel nem volt problémám, illetve a jelet is megfelelően fogta a készülék, igaz ezúttal is szembesülnöm kellett a kétkártyás modellek sajátosságával, azaz hívás során az épp nem használt kártya inaktívvá válik.

Multimédia

A két megapixeles kamerától sokat ne várjunk, az egység kizárólag a legalapvetőbb funkciókra használható, akárcsak az előlapi 0,3 megapixeles társa. A beállítások ezért igen szűkmarkúak, mindössze a felbontáshoz, a fehéregyensúlyhoz és a kontraszthoz nyúlhatunk. Videórögzítésre is lehetőség van, ám a 480p-s felbontás nem éri el a mai átlag HD szintjét.

IMG_20140427_184522

Véleményem szerint a két kamera leginkább Skype-hoz ideális, ilyen felhasználás esetén nem lesz problémánk a minőséggel. A 8 GB-os memória 6 GB-nyi felhasználható területére több tucatnyi albumot is felrakhatunk, ezzel egy hosszú utazás is kikapcsolódássá tehető. A gyári szoftver a szokásos dolgokat tartalmazza, van album, előadó, dal és lejátszási lista nézetünk is.

DSC06912

Ha meguntuk volna az általunk felrakott zeneszámokat, akkor az FM rádiót vehetjük igénybe, ám jó tudni, hogy az alap csomagolásban nincs headset, így azt külön kell beszereznünk.

Adatcsatlakozás

Mint a legtöbb mai, 3G képes okostelefonnak, a Q787I-nek sincs oka a panaszra. A táblagépek között induló modell n-es WiFi-t, Bluetooth 4.0-át és A-GPS-t is tartalmaz, így a legtöbbek számára bőségesen elegendő funkcióval rendelkezik.

alcor_3

Természetesen nemcsak vezetéknélküli, hanem hagyományos csatlakozásra is lehetőség van, az OTG szabványnak hála akár egy pendrive-ot is csatlakoztathatunk a modellhez. A hátlap mögött helyet foglaló 2800 mAh-es akkumulátor a gyakorlatban leginkább 1 napos aktív használatot tesz lehetővé.

Végítélet

Kevés pénzért jót. Vélhetően ez a gondolat játszott szerepet a Q787I megalkotásában, a készülék ugyanis minden tud, amit egy átlagfelhasználó elvárhat, 35 ezer forintért pedig a család anyagi helyzetét sem dönti romba.



Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

Alcor Access Q787I

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - mobiltelefon funkciók
  - IPS képernyő
  - Korrekt hardver
  - Olcsó ár
 
  Kontra:  
  - A képernyő lehetne nagyobb felbontású
  - Nincs extra program
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 1024 x 600"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 187 × 105 × 8.8 mm
  • tömeg: 260 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: négymagos, 1,2 GHz
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC, dual-SIM
  • portok: microUSB, 3,5mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 2 megapixeles hátlapi kamera, 0,3 megapixeles előlapi
  • video chat:  
  • video felbontás: 480p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: 3G támogatás
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS, GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2.2 Jelly Bean
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2800 mAh
  • tapasztalat: Sok nyomkodással 1 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek