Connect with us

technokrata

Teszt: Phillips Screeneo – Közelről is hatalmas

Házimozi - HiFi

Teszt: Phillips Screeneo – Közelről is hatalmas

Teszten a Philips alig 10 centiről vetítő projektora.

Kétségtelen, hogy a nagy képernyős szórakozás ma már egyáltalán nem az elit privilégiuma, az olcsóbb LCD televíziók korában egyáltalán nem kell egy aprócska, vonalzóval mérhető képernyő előtt gubbasztania a felhasználóknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a dolgot ne lehetne fokozni, aki pedig elérhető áron akar óriás képet nézni, annak bizony még mindig a projektorok között érdemes keresgélnie. Egy lakásban ugyanakkor könnyen problémát okozhat, hogy a készüléket nem tudjuk kellően távolra elhelyezni, így a vetített kép mérete apró lesz. Nem fenyeget ez a veszély a Philips Screeneo vásárlása esetén, a készülék ugyanis extra rövid távolságból is 50”-os képet ad, 44 centiméter után pedig már 100”-es gigászi méretben is nézhető az anyag.

Csomagolás

Csekély számú, ámde annál hasznosabb tartozékok kerültek a Philips újdonságának dobozába. A Sagemcom által fejlesztett modell mellett egy HDMI kábelt, egy távirányítót, egy 3D-s szemüveget és egy cipeléskor kiválóan használható hordtáskát találunk.

Külső

Első látásra úgy tűnhet, hogy a mérnökök nem feccöltek túl sok energiát a formatervbe, közelebbről megnézve azonban már felkeltik az érdeklődésünket az apró részletek.

DSC00040

Ilyen a készülék teljes oldalán végigfutó rácsos fém váz, mely nemcsak esztétikusan rejti el a belső komponenseket, de egy 26 wattos, mélynyomóval megtámogatott sztereó hangfalat is magában foglal.

DSC00039

Szemből egy fém plaketten helyet foglaló Philips logó néz velünk farkasszemet, hátul pedig a csatlakozókba vethetjük be magunkat. Érdekesség, hogy a Philips alaposan épít a termék hordozására, egy bőrszíjas, szintén a márka logójával ellátott fogantyút is elhelyeztek a hátsó részre.

DSC00041

Itt két USB 3.0, egy VGA, egy Ethernet, kettő HDMI és egy antenna bemenetet, illetve egy audio kimenetet találunk. A már korábban említett fém plakett további érdekességeket rejt, ide még egy HDMI és USB, valamint SD kártyaolvasó és 3,5 mm-es jack kimenet került beépítésre.

DSC00044

Felül találjuk a főbb vezérlőgombokat, illetve a süllyesztett részen helyet foglaló objektívet. Alul nincs semmi, mindössze a típusszámot és néhány egyéb információt láthatunk.

Hardver/Funkciók

Szép lassan minden elektronikai eszközre beszivárog az Android, a Google operációs rendszere ugyanis minden gyártó számára megfelelő platformot jelent az okos eszközök gyártására. A Sagemcom által gyártott Screeneo sem kivétel ez alól, a fedélzeten az Android 4.2.2-es kiadása foglal helyet. Bár a pontos specifikáció nem ismert, véleményem szerint legalább egy 1 GHz-es processzor és 512 MB RAM lapulhat a ház alatt, a működésre ugyanis egyáltalán nem lehet panasz. Az indulás után körülbelül 20 másodpercig a Philips logó néz velünk farkasszemet, majd előtűnik a menürendszer.

DSC00053

Ez, a távirányítóra optimalizált felület tényleg játszi könnyedséggel kezelhető, gyakorlatilag bármilyen használati útmutató olvasása nélkül eligazodik az ember. A 12 ikonból álló menüben azonnal kiválaszthatjuk a megfelelő forrást, legyen szó akár a készülékházba épített csatlakozókról, vagy vezeték nélküli megoldásokról. A WiFi-vel, Bluetooth-szal és DLNA-val felszerelt készülék így gyakorlatilag minden forrásból lejátszik tartalmat, sőt, a Miracast támogatásnak hála minden androidos táblagép vagy okostelefon képét megtekinthetjük nagyobb méretben is.

DSC00047

Mivel Android fut a Screeneo-n, így az Apple rajongóknak sincs okuk a panaszra, AirPlay-t támogató applikációk ugyanis tömegével elérhetőek a platformra, végső esetben pedig egy Apple TV-vel is áthidalható az összeköttetés. A hagyományos, pendrive alapú lejátszás is problémamentes, a szoftver minden, ma népszerű formátumot támogat, legyen szó akár a HD anyagoknál használt MKV-ról, akár a nagy népszerűségnek örvendő AVI-ról. Ha kifogytunk volna az érdekes anyagokból vagy csak egy jó macskás videót néznénk meg a YouTube-on, akkor a beépített kliens jön a segítségünkre. Munkára is használható az új Phillips, a Yozo Office-szal könnyedén prezentálhatjuk a dokumentumainkat. 8 óra munka után viszont jön a 8 óra pihenés, ilyenkor az Angry Birds mérges madaraival üthetjük el az időt. Extra applikációkat az apkinstaller-rel telepíthetünk, illetve igénybe vehetjük még az internetes Play áruházat is.

Képminőség

A mai, 4K-tól hangos világban kissé furcsán hangozhat, hogy a Screeneo “mindössze” 720p felbontásban operál, ám tapasztalataim alapján ez a részletesség is több mint elég a hétköznapok során. Eleve, ez a fajta technológia még nagyon gyerekcipőben jár, a Sony által készített, már 4K-s felbontású, hasonló megoldással operáló projektorért közel 8 millió forintot kérnek majd nyártól, ez pedig már most megvásárolható kevesebb mint 400 ezerért.

DSC00052

A kép méretének meghatározása pofon egyszerű, a faltól 10 centi távolságra 50”-es, 44 centire pedig 100”-es a kép. 2D mellett 3D-vel is szolgál a tesztkészülék, a csomagban található szemüveg segítségével. Mivel elég ritka manapság az ilyen tartalom, ezért számomra a legkézenfekvőbb, hogy egy 3D-t támogató Blu-ray lejátszót csatlakoztathatunk a modellhez, majd néhány kattintás után már szemüvegben nézzük a kedvenc filmünket.

Végítélet

Hatalmas kép megfizethető áron. Röviden így foglalhatnám össze a Philips újdonságát, gyakorlatilag falat beborító képet 400 ezer forint alatti áron más megoldással nem kaphatunk. A Screeneo ezen felül még jól is néz ki, jól össze van rakva tehát nem kell dugdosni, igen érdekes szelete lehet a nappalinknak.

A készüléket a miniprojektor.hu-tól kaptuk.

Köszönjük!



Szólj hozzá!

További Házimozi - HiFi

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Black Friday

Dotkom

Indul a Black Friday hete az Euronics-ban

2019. november 12. kedd

Dotkom

Rekord összegű kártérítést kap a svéd Foreo

2019. november 8. péntek
JunctionX Budapest
red november

Dotkom

Black Friday helyett Red November a Vodafone-nál

2019. november 1. péntek
OTP Simple

Dotkom

Egyre többen vásárolunk mentett kártyaadatokkal

2019. október 31. csütörtök