Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Peugeot 308 i-Cockpit – tapogatni kell

Autók

Teszt: Peugeot 308 i-Cockpit – tapogatni kell

A kütyümániások autója is tele van kütyükkel, ez tény. De mi lenne, ha nem nekünk kellene utólag beépíteni, hanem már a gyártótól kapnánk egy olyan megoldást, amely minden igényünket kielégíti? Na, ez van az új 308-as Peugeotban…

Előre bocsátom, hogy nekem is Peugeot-m van. 2004-es színvonalon fullos csúcs modell 407 SW, amelyhez 3 évesen jutottam hozzá. Az autózás mellett a belé épített technika fogott meg, hiszen GPS-es, nagy képernyős, JBL-es autórádió volt benne. Ez évekig kiszolgálta minden igényemet, aztán láttam meg egy érintőképernyős, iGO navigációs rádiót. Az érintőképernyő miatt építettem át és került belé egy Alpine rendszer, amely pedig maga a csúcs. Imádom, mert mindent tud. Nem is nagyon nézegetem hát én az új autókat, mert a kocsi kényelemben és minőségben minden igényemet kielégíti, a kütyük terén pedig szintén nem nagyon láttam még hasonlót sem gyári megoldásban. Még a tíz évvel fiatalabb, igen drága autókban sem. Idáig.

DSC00568_resize

A történethez tartozik az is, hogy én az autómat márkaszervizbe hordom, mégpedig Siófokra a Peugeot Mátéhoz. És amíg a karbantartásokat végzik az autón, általában a szalonban boldogítom a kérdéseimmel az értékesítőket. Így volt ez múlt alkalommal is, mert már az ajtón belépve megragadta a tekintetemet egy 308-as. Készségesen segítettek, hogy megnyomkodhassam a benne lévő kütyüket. Nagyon jó ötlet, hogy az autó demo módban van kiállítva, így beleülve az összes funkció elérhető, amely egyébként menet közben lenne csak, járó motornál nyomkodható. Unatkozás helyett így kellemes 2 órát töltöttem el az autóban és elhatároztam, hogy nekem erről írni kell. Mert állati jó a cucc.

DSC_0306

A Peugeot az új 308-asba egy úgynevezett i-Cockpit nevű rendszert épített be. Ennek meghatározó eleme a majdnem 10 colos érintőképernyő, amelyen az autó minden funkcióját vezérelhetjük. Hihetetlen, de alig vannak gombok a kocsiban, mert tényleg mindent a képernyőről érünk el. Az én autómban csak a műszerfalon 27 gomb és egy tekerő szolgál az alapfunkciók kezelésére, a 308-asban pedig 5, azaz öt. A vészvillogó mellett két gomb szolgál az első és a hátsó ablak páramentesítésére, a belső keringetésre egy és az ajtók gyors zárására egy. Ennyi.

DSC08777_resize

Persze az autó egyéb részein sem túlozták el a dolgot. A kormányon van néhány vezérlőgomb, hogy menet közben ne kelljen levenni a kezünket és ezzel be is fejeztük a felsorolást. A kormány amúgy megér egy misét, mert éppen azt beszélgettük Attila barátommal, hogy régen milyen menő volt ilyen kicsi, rallye kormányt beépíteni az autókba, itt meg ingyen kapjuk szériában. Nagyon érdekes az is, hogy nem a kormányon keresztül nézünk át és látjuk a műszereket – mint a többi autóban -, hanem felette. Nagyon kényelmes az extrém kicsi kormány, élvezet vezetni vele.

DSC08781_resize

De mindez – számunkra most legalábbis – szinte mellékes, mert a Peugeot 308-ról számos tesztet olvashatunk autós újságírók tollából, így én magát az autót nem is dicsőíteném tovább (pedig lehetne ám, mert nagyon jó kocsi), ehelyett inkább arra fektetném a hangsúlyt, amihez igazán értek. Mégpedig a kütyükre. Mert ezek azok, amik engem megfogtak benne.

DSC08780_resize

Beülve a rádió szólt éppen és már ekkor hallottam, hogy a hangminőséggel sem lesz nagyon gond. A tesztelt modell nem a fullextrás, van egy olyan is, amelyben a pótkerék helyére egy mélynyomót építettek be. Na az hogy szólhat, ha ez, a mélynyomó nélküli változat így szól. Mert szól ám szépen. És ha rányomunk kicsi mélyet pluszban és meghúzzuk kicsit a magasakat, akkor sem torzít. Még a maximális hangerő környékén sem. Én hat hangszórót számoltam meg, de az utastérben nyolcnak van hely, így hátra még két csipogó rendelhető, a hely megvan.

DSC08755_resize

Itt, viszonylag az elején jegyzem azt meg, hogy nincs magyar nyelv a menüben, de ez nem ritkaság. Sajnos valahogy az autógyártók nem figyelnek ránk, magyarokra oda. Ez persze érthető, hiszen nem vagyunk túl nagy piac. Szerencsére a világnyelveken tud, a tesztelést így angol nyelvű menü beállításával kezdtem. Az első és érdekes dolog, amikor körülnézünk a kocsiban, hogy nincs CD-DVD nyílás sehol. Nekem nem is hiányzik, az én autómban van aztán mégsem dugtam belé soha semmit. Mégpedig azért nem, mert kényelmetlen a lemezekkel variálni. Helyette az ember jobban szereti, ha egy pendrive-ról, USB-n keresztül tud zenéket és filmeket lejátszani, vagy mondjuk az iPodjáról megy minden. Mindezeket tudja az i-Cockpit.

DSC08790_resize

Az USB-s tartalmak kezeléséhez a box alatt kapunk egy csatlakozót, amely alatt van egy jack-dugó is. Így tényleg mindenről játszhatunk le tartalmat, de az iPodot még el is vezérli. Ehhez csak egy kábelre van szükségünk, amelyet nem kapunk az autóhoz, úgy kell megvásárolni. Mivel az én autóm is tud ilyet, nálam volt éppen egy. Normál esetben amúgy az, hogy az autó kormánya vezérelje az utólag beépített rendszert nagyjából 30 ezresbe kerül (ennyi az adapter) és további 10 ezres a kábel. Jelen esetben a kábelt kell megvásárolni és az iPod kezelése tökéletes. Nekem egy ősöreg 5G-s, 60 gigás ájpodom van, ezt is vitte szépen.

DSC08792_resize

Akinek viszont nincs iPodja, annak egy USB-s pendrive-ra van szüksége. Milyen szerencse, hogy az egyik áruházban éppen a minap volt (meg szerintem még most is van) leértékelve 32 GB-os Maxell pendrive, amelynek egyébként két csatlakozója van, így egyik végével microUSB-n a telefonokra dugható, a másik vége pedig sima USB, amelyen keresztül a számítógépről másolhatunk rá tartalmakat.  Aztán ide meg dughatjuk be és ennyi. 32 GB zene az sok ám, nagyjából 10000 azaz tízezer darab átlagos zeneszámról beszélünk.

maxell32GB

A tároló tehát nem gond, a fájlok másolgatása könnyű, az autóhoz érkezve bedugni egy mozdulat és máris szól a muzsika. Teljesen mindegy, hogy a zenék főkönyvtárban vannak-e, vagy alkönyvtárakban, a keresés és a kezelés könnyű. Ez sem egyértelmű ám, mert aki találkozott már USB-ről zenét lejátszani képes autórádióval az tudja, hogy elég nyűgösek tudnak lenni, ha a zenék össze-vissza vannak a pendriveon. A Peugeot i-Cockpitja nem akad meg ezen, minden szám megvan, gyorsan, dinamikusan.

DSC08756_resize

A zeneélmény tehát teljes így is, hát még akkor, ha az embernek mondjuk oksotelefonja van. Hogy, hogy nem, éppen volt nálam egy. És ez azért előnyös, mert az ember így ki tudta azt is próbálni, milyen, amikor a telefont párosítom a rendszerrel. Ilyenkor ugyanis a telefonálás mellett – amelyről később szólok még – a telefonon tárolt zenéket is le tudjuk játszani Bluetooth segítségével.

DSC08768_resize

Ennél kényelmesebb dolog pedig nem sok van. A rendszert Android telefonnal teszteltem, tökéletesen működik együtt. Rövid párosítás után élvezhetjük is a nagy képernyő áldásait.

DSC08760_resize

A párosítást egyszer kell megejtsük, utána csak beülünk a kocsiba és amikor indítjuk, a zsebünkben lévő telefonnal kapcsolódik is. Nincs macera, nem hibázik. A zene mellett természetesen átveszi a kontaktjainkat is és még arra is ügyeltek, hogy ha nem mi ülünk a kocsiba, akkor a mi üzeneteink, telefonszámaink között más ne turkálhasson.

DSC08763_resize

Ha a párosítás és az engedély megvan, az élet szép és kényelmes. A telefonkönyvből nem csak a nevek és a telefonszámok jönnek át, hanem az e-mail címek és a fényképek is. A neveket adatvédelmi okokból kisatíroztam, de természetesen rendesen, vezetéknév és keresztnév szerint jelennek meg.

DSC08773_resize

A keresés is egyszerű a nevek között, hiszen érintőképernyőn, billentyűzettel történik. Az érintőképernyő egyébként tökéletesen érzékeny, nem nagyon gyűjti az ujjlenyomatokat, erős napfényben is jól látszik. Talán csak az automatikus fényerőállítás hiányzik belőle, de egy mozdulattal lekapcsolható éjjel, ha zavarna a fénye.

DSC08772_resize

A telefonálás és a zenehallgatás mellett fényképeket is nézegethetünk a képernyőn. Jól jön ez, ha az elkészített fényképeket már hazafelé meg akarjuk nézni a kocsiban. A 9,7 colos képernyő erre kiválóan alkalmas lehet. JPG és PNG fényképekkel próbálgattam, felbontástól függetlenül vitte ezeket szépen.

DSC_0309

Mindent összesítve tehát a Peugeot 308-ba épített i-Cockpit szerethető, jól vizsgázott. Nagyon jó irányba megy a Peugeot, ha az autók fedélzeti rendszereit eképpen okosítják és reméljük, hogy egyre több modellben jelenik meg hasonló, vagy még jobb megoldás. Köszönjük a lehetőséget a Peugeot Máté Siófoki szalonjának.



Szólj hozzá!

További Autók

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés